Amikor úgy érezzük, hogy már csak a túlélésre játszunk…

Kezdő anyukaként (is) lázasan próbálunk a csöppség kedvében járni, de hullafáradtan olykor elönthet a kétség: “most mi a francot csináljunk?”. Már átraktuk a pihenőszékéből a játszószőnyegre, onnan meg az ágyra, majd a kanapéra. De ő még mindig mást akar.

Minket! A teljes figyelmünket és szeretetünket, és ilyenkor nincs mit tenni, fáradtság ide vagy oda. Fogjuk ölbe és merüljünk el a játékban vele együtt, mert akkor lesz jókedv és kacagás, ami szépen feltölti a mi szeretet tankunkat is…

Nekünk bevált a mondókázás a “holtidők” átvészelésére.

a délelőtti hancúrozáshoz:

Hétfőn henteregjünk,

Kedden kendert szőjünk,

Szerdán szedret szedjünk,

Csütörtökön csütörögjünk,

Pénteken pityeregjünk,

Szombaton szomorkodjunk,

Vasárnap vigadozzunk.

(két tennyérrel átfogtam a pocakját és jobbra, balra gurítgatom)

 

a délutáni nyűgösség ellen:

Áspis, kerekes,

Úti füves, leveles,

Bíbola, bíbola,

Pacs, pacs, pacs.

 

a fürdés előtti torna-mókához:

Húzzuk a szekeret (húzogatjuk a karjait),

forgatjuk a kereket (körzünk vele – itt már vigyorgott :).

Vezetjük az autót (összefogjuk az ökleit és úgy mozgatjuk),

Becsapjuk az ajtót (lazán elengedjük, lehuppan a keze)

 

és a lefekvéshez:

Este van, este,

füle van az éjnek,

a kis tücskök most mind,

néki hegedülnek.

 

Elhúzzák sorra,

hogy mit láttak nappal,

s tud mindent az éj is,

mire jő a hajnal…

És ez a mosolygós babácska Deli Dániel, köszönjük az illusztrációt az anyukájának, Pattinak!