
Amikor úgy érezzük, hogy már csak a túlélésre játszunk…
Kezdő anyukaként (is) lázasan próbálunk a csöppség kedvében járni, de hullafáradtan olykor elönthet a kétség: “most mi a francot csináljunk?”. Már átraktuk a pihenőszékéből a játszószőnyegre, onnan meg az ágyra, majd a kanapéra. De ő még mindig mást akar.
Minket! A teljes figyelmünket és szeretetünket, és ilyenkor nincs mit tenni, fáradtság ide vagy oda. Fogjuk ölbe és merüljünk el a játékban vele együtt, mert akkor lesz jókedv és kacagás, ami szépen feltölti a mi szeretet tankunkat is…
Nekünk bevált a mondókázás a “holtidők” átvészelésére.
a délelőtti hancúrozáshoz:
Hétfőn henteregjünk,
Kedden kendert szőjünk,
Szerdán szedret szedjünk,
Csütörtökön csütörögjünk,
Pénteken pityeregjünk,
Szombaton szomorkodjunk,
Vasárnap vigadozzunk.
(két tennyérrel átfogtam a pocakját és jobbra, balra gurítgatom)
a délutáni nyűgösség ellen:
Áspis, kerekes,
Úti füves, leveles,
Bíbola, bíbola,
Pacs, pacs, pacs.
a fürdés előtti torna-mókához:
Húzzuk a szekeret (húzogatjuk a karjait),
forgatjuk a kereket (körzünk vele – itt már vigyorgott :).
Vezetjük az autót (összefogjuk az ökleit és úgy mozgatjuk),
Becsapjuk az ajtót (lazán elengedjük, lehuppan a keze)
és a lefekvéshez:
Este van, este,
füle van az éjnek,
a kis tücskök most mind,
néki hegedülnek.
Elhúzzák sorra,
hogy mit láttak nappal,
s tud mindent az éj is,
mire jő a hajnal…
És ez a mosolygós babácska Deli Dániel, köszönjük az illusztrációt az anyukájának, Pattinak!
Én népdalokat énekelek neki. 🙂 És az utóbbi napokban elfelejtettem, de jó, hogy “emlékeztettél”. Köszi