Sokkal mélyebb, mint gondoltuk volna. Pedig már kezdetektől fogva feltétlennek hittük, de talán mégsem így volt igaz, mert ahogy sokasodnak az együtt megélt pillanatok, úgy erősödik, mélyül, terül el ott belül…

Arra próbálom megfogni a választ magamban, hogy miért jó szülővé válni? Nemrég egy beszélgetés kapcsán vetette fel a barátnőm, hogy valószínűleg túl sok ellenpéldát lát a negatívumokra és keveset arra, hogy megérné feladni a megszokott életvitel és kettő helyett hárman lenni. Ez elgondolkodtatott. Végül is én is többször lamentálok a problémákon, megoldásokon, mint azon, hogy mennyire jól érzem magam, hogy milyen szerencsés vagyok minden egyes nap, amikor a kicsi fiú kócos buksija ébreszt…

És hogy nincs nagy különbség hétfő és vasárnap között, nem kell külön kecsegtessen már a péntek este se, hogy végre valami történjen. Mert ő már minden nap itt van velünk, és csinál valami rettentő édes dolgot, rámutat a plafonra, ha repülőgépet hall vagy kitotyog utánunk a konyhában egy darab legóval. Egyik nap még azért drukkolunk, hogy a kis fóka megforduljon, aztán már mászik, jár, fut és holnap azon kapjuk magunkat, hogy nem is tudjuk, milyen volt nélküle lennünk.

Azt persze felemlegetjük, hogy sokáig alhattunk, hogy zavartalanul ebédelhettünk, meg ilyenek, de hogy mi volt ennek az érzésnek a helyén, arról fogalmunk sincs. Talán a semmi volt, a hiány, ami csak az évek múltával fedi fel magát, és kúszik be lassan mindenhová, oda is, ahol előtte még annyi minden lüktetett…

Nem is reméltük, hogy még ennyi minden áll előttünk, hogy bár vannak kapuk, amik már nem feltétlen nekünk nyílnak, és ebbe picit nyomasztó is belegondolni néha, de aztán megjön ez az érzés, a legnagyobb, aminek nem ismerjük még a határait és kevesebb már biztos nem lesz belőle, így marad már egész életünkre —felülmúlhatatlan.

Ennek így kell működnie, mert nem, egyáltalán nem könnyű dolog gyereket szülni, gondoskodni róla, családnak lenni, de nem is tudok mást, ami ennyire megéri! — és ha erre gondolok, felszökik az orromba a felismerés, hogy aztán elkenje a szempillaspirált, mert csak azóta tudom biztosan, hogy így érdemes élni, mióta esténként játékokat pakolok a polcra…