2016. február 8. | GyereknevelésDackerülés | olvasók: 764

Játszani akar, pedig már menni kellene?

Még csak kétéves forma lehetett, amikor rádöbbentem, hogy már most milyen sokszor sürgetem! A sétáink A-ból B-ba nem álltak szinte másból, mint hogy gyere már / ne állj meg / jól van, most már mehetünk / na, haladjunk! Úgy próbáltam ezt oldani, hogy a kötelező körök mellett vagy után (zöldséges, kisbolt, hentes, stb.) beiktattunk olyan sétákat, amik csak arról szóltak, hogy ő mutatja az irányt. Addig ácsorgunk egy darab bot mellett, amíg akar, és nem húzom tovább a kirakat elől sem, hiába kezdek én, mint felnőtt feszengeni, hogy szembemosolyognak minket a bent ülők, ha ő éppen megfigyel. Aztán az apukájára testáltam ezt a projektet, akinek szintén jólesett csak úgy lófrálni a kicsifiával. Nem is tudom, merre jártak olyankor, csak hogy mindketten jókedvűen tértek haza, szemet gyönyörködtetően egymásra hangoldóva…

Viszont a bölcsis reggeleken sokszor óhatatlan, hogy ne sürgessem meg. Pláne, amikor előkap egy játékot, mint legutóbb az új Lego repülőt, hogy akkor azt most rakjuk össze. Hmn, mit is mondhatnék?! Előző délután vettük hazafelé a bölcsiből, és úgy volt, hogy este összerakjuk, de elfelejtettük…

— Aaa de kár, hogy este elfelejtettük összerakni, igaz? — fordultam felé őszintén — Pedig úgy terveztük…

— Úgy terveztük… — szereti ismételni az én felnőttes mondataimat.

— Figyelj csak, szerintem írjuk fel egy papírra, hogy nehogy megfeledkezzünk róla ismét! Tudod, én is fel szoktam írni a füzetembe a fontos dolgokat. És akkor délután, amikor hazajöttél a bölcsiből, ez lesz az első dolgunk. Benne vagy? — felderült az arca és kíváncsian követte a mozdalataimat, ahogy post-it-et és ceruzát veszek elő — Tessék, írd föl magadnak!

— Anyaa! Ideírtam! Új legóval játszani.

— Új le-gó-val ját-sza-ni! Tényleg! — szótagoltam, mintha a girbegurba hullámvonalat olvasnám, amit odakanyarított.

—Tegyük ide! És akkor majd látjuk, amikor hazajöttünk — mutatott a falra.

— Jó, tegyük!

Aztán mint aki jól végezte dolgát, elégedetten szemlélte a papírfecnit a falon, miközben ráadtam az overált, meg a cipőt, hogy elinduljunk. Hazatérve pedig nagyot rikkantott örömében, mikor meglátta. Visszafordult mosolyogva és ebben a mosolyban benne volt, hogy köszi anya, értem már, ez vicces volt, és úgy lett, ahogy mondtad, nagyon örülök! Én meg ilyenkor arra gondolok, hogy most kell magamba szívnom a pillanatot, mert ez fog segíteni legközelebb is, megtalálni a jót a sok félmegoldás közül…

1 hozzászólás ehhez: “Játszani akar, pedig már menni kellene?

Hozzászólás a(z) Anikó Gacsó bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.