Illetve már a dolgozatra készülés közben. Nem tudom, hol csúszott el ennyire a történet, mert általános iskolában még Zrínyi matekversenyre is jártam. (Ki nem? — mondta erre a gimis tanárunk.) Hiába mértem fel minden alkalommal a matekfüzet fölé roskadva, hogy ez a szuicid magatartás nem valami életszerű, a kiutat mégsem láttam. Hát maradt a gombóc a torkomban, ami másnapra gyomorra csúszott, úgy meg elég nehéz körmölni. Pedig nem voltam ám olyan hülye, csak alulmotivált… És akkor jó pár év múltán az ember lányából szülő lesz, és ismét farkasszemet nézhet az iskolai tananyaggal. A motiváció végül is adott: életben tartani a gyermeket! 

Persze elsősorban az iskola feladata volna, hogy megtanítsák a tudás elsajátításának módszerét, amihez elengedhetetlenek az olyan tanárszellemiségek, mint például Auth Andrea.

“Észre sem vették, és 45 percen keresztül számoltak a gyerekek. Valami csoda kezdődött, amit Andi idított el a gyerekeknél.”

— emlékszik vissza az igazgatónő. Andrea 10 évvel ezelőtt kezdett el azon ügyeskedni, hogy az alapműveletekkel is küszködő diákjait játékosan vezesse rá a tananyag elsajátítására. Félretette hát a munkafüzeteket, és olyan kártyajátékokat kezdett játszani a gyerekekkel, amely során pont azokat a műveleteket tudta észrevétlenül gyakoroltatni velük, amit a tananyag megkívánt. A játék pedig, mint tudjuk, a gyerekek igazi közege! Akkor lehet csak oldottan, befogadói képességük teljes spektrumát használni.

Auth Andrea jól átgondolt és odaadó munkával végül egy komplett játékkészletet állított össze. A műveleti területek között megtalálható az +, -, /, *, hosszúság és űrmértékegységek, valamint a becslés, csoportosítás, reláció és szöveges feladványok is, amelyek segítségével elsajátítható és készségszintre emelhető az általános iskola első éveiben megtanulandó alapismeretek nagy része. A MathterMinds/Lapot kérünk! matematikai kompetenciákat fejlesztő taneszköz 2014-re már 260 általános iskolában segítette kollégái munkáját.

“A MathterMinds eszközkészletét használva a gyermekek motiváltsága a matektanulásra könnyebb és hatékonyabb, mint a hagyományos matematikatanítási módszerekkel. A gyerekek sokkal több műveletet végeznek el így, mint a klasszikus tanórai módszerekkel. Az eredmény pedig jóval több sikerélmény és sokkal kevesebb szorongás matektanulás során.”

— állítja Dr. Arató Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a neveléstudomány doktora, aki időközben fejlesztőként csatlakozott ehhez a nagyszerű projekthez.

A játék kivitelezésének és közoktatásban való terjesztésének zsákutcáiról a HVG is beszámolt, “Forradalmasítaná a matekoktatást, de itthon mattot kapott” címmel. Ezek után fordultak a közösségi finanszírozás felé, hogy az onnan szerzett támogatásból nemzetközi verzió készüljön illetve a kampányt támogatók részére sokkal alacsonyabb árat tudjanak biztosítani. Az iskolai játékkészlet, ami felöleli a 1-4. osztály tananyagának 89%-át, most 30% kedvezménnyel vásárolhatják meg intézmények, szülői közösségek. Az időközben elkészült családi kiadást pedig 20%-os kedvezménnyel, ami szintén több évet felölelően szolgálja ki a kisgyerekes családokat.

És itt jövünk képbe mi, matek ellen beoltott szülők!  Ezzel a játékkal el lehet kezdeni a tantárgyhoz fűződő negatív viszonyunk feloldását! Sőt, családi hétvégén kimenekíthetjük az első osztályos unokahugicát az íróasztal mögül, hiszen nem csak ott tudja gyakorolni azt a matekpéldát! Élmény volt nézni, ahogy pár kör után egyre gördülékenyebben 21-ezett Katika, azaz összeadott és megválaszolta fejben, hogy mennyi kell még a 6 pöttyös + a 9 pöttös kártyához, hogy 21 legyen? A nagymama közreműködésével pedig sikerült bevonni a közös időtöltésbe — matekozásba! — a 3,5 éves unokát is. Továbbmegyek: akivel azóta rendszerint viszünk magunkkal egy-egy kártyacsomagot a nagy dobozból, hogyha várakozni kell vagy eljött az ideje egy kis lenyugvós játéknak, akkor 20-30 percre simán leköti a figyelmét a figurás-számolós dominó vagy azonos számú pöttyöket ábrázoló lapok párosítása.

A barátainkkal beszélgettünk, hogy a kisbabák gondozásával töltött első években egyértelműen a MOST-időzónában létezik a szülő. Aztán ahogy cseperednek, kezdjük visszanyerni a valós időszámítást, ami az óvódához közelítve hirtelen megnyúlik. Valahogy egyre előrébb látunk már. Ahogy a barátnőm mondta szipogva a kislánya ovis ballagásán: “Mindjárt mehetünk a nyolcadikosra, ne már!”

Ezen a ponton sokunkban megfogalmazódott már, hogy úgy szeretnénk majd végigkísérni az apróságokat az óvódás korból a kisiskolás mindennapokba, hogy ne csökkenjen le drasztikusan a játszva töltött idejük. Se az együtt töltött! Azonban így, pár év messzeségéből is körvonalazódni látszik már az a tananyag mennyiség, amiről idősebb korú gyerekek szüleit hallunk panaszkodni. Nem beszélve arról, hogy mikor van ideje egy szülőnek leülni matekozni a gyereke mellé, és aztán még minőségi idő tölteni vele?

Ezt a több ismeretlenes egyenletet oldhatja meg számunkra a MathterMinds / Lapot érünk! fejlesztő társasjáték, aminek nagyon hamar pozitív hozadéka lesz a fejlődés, a kitartás és az az együtt élmény, ami a tudásvágyukat fokozza…

„Ha a gyermek nyugalomban él,
megtanulja megtalálni a saját békéjét.
Ha a gyermek biztonságban él,
megtanulja, hogy bízzon magában és a többiekben.
Ha a gyermek megértésben él,
megtanulja a türelmet.
Ha a gyermek barátságban él,
megtanulja, hogy jó a világban élni.”
(Dorothy Law Noite)

Elolvasom, bölcsnek tartom, belájkolom, gördülök tovább a hírfolyamban… Kezdek éhes lenni, a barátainknál aludtunk, ők már lent csicseregnek a gyerkőceikkel, micsoda jó reggel!

De hogy is volt az a reggeli mondás, fel tudnám idézni? Hány pillanat is egy “like” ? Régen kiírtam az asztalom fölé a magvas gondolatokat, de minimum az iskolapadra karcoltuk őket, most meg egy “tetszik” alatt elfolyik a virtuális térben.

Pedig még mindig vannak több perces gondolatok, amiket magunkba lehet szívni, megérteni, megérezni, hogy valóban tettekké szilárduljanak…

Kell a segítség. Elég sokszor egy kicsi. Csak hogy anyának is legyen szabadideje! Nagyon jót tenne, ha felszállna kicsit a babaillat körülötte, feltöltődne más ingerekkel is, lazulna a figyelme, hogy aztán újra megteremtse maga körül azt a légkört, amiben a boldog gyerekek nőnek fel…

Kell a segítség. Elég sokszor egy kicsi. Csak hogy apában is megeredjen az az érzés, hogy neki is kezdettől fogva helye van a kicsi baba mellett! Hogy letűnjön már az a társadalmi nézet, miszerint csak a nő feldata a gyerek. Mert ezzel lett kipenderítve minden férfi a saját gyermeke első éveiből. De kinek jó ez?

Nekünk nem, mert esélytelen úgy teljesíteni a mindennapokat, ahogy segítséggel tudnánk. Nekik sem, mert esélytelen úgy kiélvezni a babájával töltött időt, hogy kezdettől fogva kétbalkezesnek van titulálva. És ha többé nem találja a helyét otthon, abból sok konfliktus ered: csak függ a levegőben valahol a munka, a szórakozás és a család háromszögében, de az utóbbi már nem azt nyújtja, amit megszokott, sokszor frusztrált a helyzettől, az anya és babája között – vagyis mögött -, munka után, edzés előtt “babázik” egyet, de nincs igazán együtt töltött idő a kicsivel. Pedig nem nagy programok kellenek ide, elég lenne csak a figyelme…

Megéri beszélgetni egymással, kiteríteni, hogy kit mi nyomaszt, mert csak ketten lehet változtatni azon, ami nem jó irányba halad.

Valahogy a mi hátunk mögött ott feszült az elvárás, hogy nőként kapásból tudjuk, hogyan kell pelenkázni az újszülöttünket, hogyan kell tartani a karunkban, szoptatni, büfiztetni, elaltatni, hiszen mi anyák vagyunk! — nincsen hátra arc. És bele is jöttünk szépen. Lehet, hogy néha kifolyt a pisi vagy a babasírásba zokogtunk, de miénk lett a megmásíthatatlan érzés: “a legjobb dolog az életemben, hogy az anyja vagyok”. Elhiszitek, hogy mi is minden nappal tanuljuk, hogyan kellene jó anyának lenni?

Ti más utat jártok be. Megértjük, ha bíztatásra van szükségetek, hogy megpróbáljatok ti is mindent a baba körül és vele. Megéri bevonódni, mert csak így lesztek igazán részesei a soha vissza nem térő pillanatoknak. Nem kell mindent úgy csinálnotok a babával, ahogy mi, nem várjuk el. De nem érdemes még tovább kimaradnotok — “majd, ha beszél a gyerek!”  Szánjatok rá időt már most, hogy kiismerjétek egymást kettesben, mert belőled is csak egy van neki, ahogy belőlem…

„A kisgyerek közvetlen utánzással tanul a környezetében lévő példák megtapasztálásából.”

(Vekerdy Tamás)

Igen, ezt már tudjuk, sok helyen olvastuk, hallottuk. Mégis meg akartam tanítani a tízhónaposnak, hogy ne nyúljon a cipőinkhez.

Egy ideje tartott a pakolós korszak, amikor vagy elpakoltunk mindent egyméteres magasságból, vagy éberen kísértük a gyereket nagy felfedezésekre az asztal alá, polc mögé. Mi az utóbbival próbálkoztunk. Voltak sikerélmények, például, ahogy a dohányzóasztallal éltünk együtt, ami egy antik, kovácsoltvas kereten terpeszkedő üveglap.

Kezdetben naponta meg kellett vizsgálni minden részletét, a kiállót, a hegyest, a lekerekítettet, a rozsdásat, a kampósat, és miután végzett, körbetekertem egy polárpokróccal. Később visszaesett a talpazat népszerűsége, ahogy nőtt a fiúcska hatósugara: lelkesen nyálazta csúszósra az üveglap szélét, amint fel tudott állni. Időbe telt, amíg a visszaülés is sikerült, addig őriztem. Pár hét múlva pedig talpra húzta magát, és gyakorlottan ment a visszaút is. Azóta is győzelemittasan tapicskol az üvegen. Így tanult meg két hónap leforgása alatt biztonsággal mozogni a nagyon veszélyes asztal körül. Tudja, hogy le kell hajtania a fejét, ha bebújik alá, és ott már nem lehet felállni. A vasrácson befér sok játék, amiket aztán ki is lehet pecázni, a kampók hegyesek és rossz ízük van, de a műanyag pohárka viccesen lifeg rajta.

Viszont a cipő kérdésébe beletört a bicskánk. Nem baj – gondoltam –, én majd naponta százszor is felugrok, és egy határozott „Nem!” után elmagyarázom az okot, és arrébb viszem, mert hiszek a következetességben. Annyit sikerült elérnem, hogy a „Nem!”– re megtorpant, rám mosolygott, aztán nyílegyenesen folytatta az útját.

A fenti idézet úgy folytatódik, hogy

„A GYEREK KISZOLGÁLTATOTT UTÁNZÓ, NEM TUD NEM UTÁNOZNI, ÉS A MEGÉLT PÉLDÁVAL SZEMBESZEGÜLŐ SZÓBELI UTASÍTÁS HATÁSTALAN MARAD.”

Ezt újraolvasva döbbentem rá, hogy a rossz szokásaink átadásától való aggodalmunkban valahogy megfeledkeztünk arról, hogy a teljesen mindennapi dolgainkat is árgus szemmel figyeli és tanulja. Mint például azt, hogy a cipőt legalább kétszer megfogjuk egy nap. Miért ne akarná ő is? Még aznap szereztem egy zárható cipősszekrényt, és egy lépéssel közelebb kerültem a misztériumhoz, amit úgy hívunk, emberi természet.

Vekerdy Tamás: Nagy családkönyv, Sanoma Media Budapest Zrt., 2011, 8. o.

kelt: Jonatán 11 hónapos korában