Te kérdezted már valaha, hogy honnan tudja, hogy szereted?
– erről beszélgettünk tegnap este a nővéremmel. Aztán ma délután, amikor végre ketten maradtunk — nem csörgött a telefonom, nem kellett e-mailre válaszolnom, nem “kellett” másra figyelnem, máshoz beszélnem — hanem csak vele voltam, úgy mint régen, amikor a napjainknak nagy részét így tengettük, láblógatva, egymással szemben, akkor megkérdeztem.
“Onnan tudom, hogy mindig puszilgatsz.”
Felvillanyozott a válasz! Nem is gondoltam, hogy egyből mond valamit, meg hogy ilyen konkrétumot, fülig érő mosollyal. Ezen felbúzdulva megkérdeztem, hogy honnan tudja, hogy apa szereti?
“Onnan tudom, hogy ő meg sokat ölelget!”
— És szerinted honnan tudom én, hogy te szeretsz?
“… azt találd ki te!”
Persze majdnem okoskodásba csúsztam, hogy háát amikor megcsinálod, amit kérek tőled, meg amikor nem kell százszor… , de lenyeltem. És arra gondoltam, amikor reggel felkel… meg amikor hazaérek… és amikor megnevettetem…
— Én onnan tudom, hogy mindig megörülsz nekem…! És hogy a fagyidat is megosztod velem!
