Illusztráció: Zsivkov Anita
]]>Decemberben kezdődik az év legcsodásabb időszaka, amikor bármi megtörténhet! — így gondoltam kicsiként.
…csak merengek itt a gyerekkori emlékek felett, mennyi öröm és csoda! Bennem van most is, pontosan fel tudom idézni azt az izgalmat, amikor a piros köpenyt egyszer elsuhanni láttam az ablak előtt, a mécsesekben ficánkoló lángot a párás ablakon, amikor kikukucskáltunk rajta, az illatokat, az ünneplős ruhát és a hó roppanását, amikor titokban kiszöktem a néptelen utcára minden szenteste, hogy pörögjek az úttesten.
Még akkor is, ha már nem teszem ki a csizmám (akkor ugyan a férjem figyelmeztet éjjel, hogy szerinte a Mikulás nem fogja megtalálni a cipősszekrényben… ), még akkor is, ha nem lesz fehér a karácsony és még akkor is, ha a szeretteinktől távol ünnepeljük.
Mert a most is bennem élő decemberi varázslat belém ivódott a szüleim gondoskodásával.
Most már saját családunk van, csinálhatjuk mi is így
— mondja a férjem vacsora közben. Igen — mosolyogok picit meghatódottan —, most már rajtunk múlik, hogy őrizzük neki a csodát, mégha felnőttként már látjuk is a paraván másik oldalát, mert a varázslat úgyis itt belül, az ünneplőbe öltöztetett szívünkben születik…