Teljesen fel volt pörögve, dobálta a plüsscicáját, aztán fejest ugrott utána az ágyba, sikongatva dobta fel újra. De a látszat csal, anya már tudja. Elég csak hozzáérnem, és máris menekülőre fogja, meg bömbölni kezd. Teljesen fáradt. Hogy lesz ebből alvás?! – megszeppentem egy pillanatra. Aztán eszembe jutott anyukám módszere, a kizökkentés.

– Jonatán! – szóltam neki vidáman. Felkapta a fejét.

Biztos azt várta, hogy kérlelni fogom vagy szigorú leszek.

– Emlékszel, hogyan hullámzott a tenger? És hogy kavicsokat dobáltunk bele? – kikerekedett a kis szeme, láthatóan kereste az emléket.

Amikor meglett, átszellemülten utánozni kezdte a víz hullámzását. Mindeközben észre sem vette, vagy hagyta, hogy odahúzzam magamhoz, átölelt. Tovább meséltem neki, hogy milyen színű kavicsokat gyűjtöttünk, és milyen hangjuk volt, ahogy a vízbe pottyantak. Bluggy-bluggy-bluggy. Teljesen lenyugodott.

Jó tudni, hogy most már olyan elevenen élnek benne az emlékei, hogy fel tudjuk idézni őket, felülírva ezzel a jelen hangulatát. Máskor is bevált. Elég volt egy-két kérdést bedobni, ami elvezette a gondolatait és a kis kezeit felém.