Ben babát édesanyja hónapok óta újra és újra álomba dajkálja, mert ahogy ő mondja szelíden, “még nem erőssége az alvás”. Már elfogadták, hogy nincs más dolguk, mint ráhangolódni a kicsi igényeire és úgy csinálni, ahogy nekik jó – és az így éledt harmónia láthatatlan függönye mögött már eltompul a rokonok és a szakirodalom bíráló véleménye…

Ő ajánlja a hasonló nehézségekkel küzdő anyukák figyelmébe az angol Nurshable blog “Wait It Out” módszerét, amit egy három gyerekes édesanya jegyzett le.

Magyarul kivárni, amíg a pici elég érett lesz az önálló elalváshoz, visszaalváshoz. Az ehhez vezető utat egy fejlődési folyamatnak tekinti, amit a szülők támogatnak a baba igényeire hangolva, mert az ő részéről a kényelem és közelség keresése egy ösztön, nem választás több lehetőség közül. Tehát az önálló alvás nem szokás vagy szoktatás kérdése, hanem hogy megérett-e már rá vagy még nem. Ahogy a sírás sem manipuláció, hanem kommunikáció. 

“Tudok várni addig, amíg megtanulod elmondani, mire van szükséged. Amíg szavaimmal rá tudlak vezetni, hogy az éjszaka sötétjébe burkolózó meleg ágyacskád valójában egy biztonságos kis fészek az otthonodban, egy karnyújtásnyira a szüleidtől.”

De mi kell ahhoz, hogy hónapok múltán az addig ölelő kar a fáradtságtól elcsigázva se fonódjon össze makacsul a kicsi előtt? Bizonyosság, remény, tudatosság?

Kételkedtünk-e a testünkben, hogy ki bírja hordani, világra bírja hozni a magzatot vajúdás után? És megéreztük-e, hogy a karunk szinte magától tudja, hogyan ölelje a őt, a szánk hogyan puszilja, a szívünk dobbanása hogyan nyugtassa meg? Szerintem ezzel nyertünk valódi ön-bizalmat. Önbizalmat a testünkben, hogy sokkal szilajabb, a lelkünkben, hogy sokkal határtalanabb, a pszichénkben, hogy sokkal bölcsebb, mint gondolnánk.

“Felnőttem. És erős vagyok. Már megértem az idő múlását és hogy ezen is túl leszünk. És tudom, hogy el fogsz tudni aludni. A csecsemőkor a legrövidebb része a kurta gyermekkornak, amíg a karjaimban tarthatlak. Ki bírom várni, nem kell végigsírnod.” 

Ha összehangoljuk, ami a fejünkben van (egó, elvárások, félelmek, akarat) a szívünk lüktetésével (ösztön, megérzés, szeretet, vágy), akkor nem csinálhatjuk rosszul…

A “Wait It Out” módszerről bővebben angolul:
http://nurshable.com/wio/