Egy anti-konyhatündér társ, Zsuzsanna kérésére osztom meg a szilvás piskóta recepjét. Melinda pedig konkrét leírást kért a “hogyanról”. Lányok, ha nekünk ment, nektek is fog!
Az előzményt már ismeritek, hogy nem a sütési vágy hajtott a konyhába, hanem a hangulatom elől menekültem egy szívmelengető délutánba — és vállalhatatlan mennyiségű piskótába. Nemrég kérdezte Anikó, a kedvenc hozzátáplálós blogom, a Bébispenót írója, hogy milyen ételeket szoktunk együtt készíteni Jonatánnal. A reggeli kávén kívül nem nagyon ugrott be más, mert ha csak tehettem, nem vontam be a főzésbe. Inkább kitaláltam neki valami mást, amit mellettem tudott csinálni, de nem nagyon akartam a fűszerek és a többi közelébe engedni. Direkt. Őszintén szólva, úgy éreztem, hogy csak meggyűjteném a bajomat, mert kiszóródik, több megy bele, nem adja vissza, nem kéri el… Vagyis egy újabb állomás, ahol nyújthatom a türelmem határát és gyakorolhatom a pozitív motiválás módszerét, az együttműködésre szoktatás jegyében — ha úgy vesszük—, de inkább nem. A túl sok edzés is izomlázzal jár…
Persze, ahogy az lenni szokott, mikor valaki hirtelen feldob egy ötletet, kis idő múlva szembe jön a téma újra, hallunk, olvasunk róla, eszünkbe jut, és máris magával vitt a sodrás. Csípem ezt a tulajdonságát a világ rendjének!
Így került aznap délután Jonatán is a konyhapultra. Szigorúan csak akkor, amikor egy gázrózsa sincs használatban. És amíg megnézegette a keverőtálat, ikeás műanyag poharat, habverőt, amit elétettem, addig folyóvíz alatt ketté szedtem a szilvákat. Így már ki tudta szedegetni belőle a magokat, miközben én kipakoltam a mosogatógépet, és gyorsan be a szennyeseket, hogy felszabaduljon a konyhapult másik fele. Aztán a következőket öntögette a tálba:
— 1 bögre teljes kiőrlésű lisztet
— 1 bögre sima lisztet
— 1 bögre natúr joghurtot
— 3/4 bögre cukrot
— 1/2 bögre olajat
— Sütőporom nem volt, úgyhogy 1 kiskanál szódabikarbónát
— 1 csomag vaníliás cukrot
— 3 tojássárgáját
Amíg a tésztával birkózott, elővettem a jénait, kikentem vajjal, szórtam rá egy kis cukrot, fahéját, és sorba rendeztem a szilvákat. Teljesen feleslegesen, mert ezen a ponton felhagyott a tésztával, és minden sorból kivett egy szilvát, hogy megegye, aztán visszatologatta a többit. Addig legalább eldolgoztam a tésztát. Bekapcsoltam a sütőt 180 fokra, hogy előmelegedjen.
Utána elővettük a mini chéf formájú, elemes tejhabmixert, amivel pont jól fel tudta verni a tojásfehérjéket. (Ennyire vagyok felszerelkezve sütős holmikkal, hogy még rendes, gépi habverőm sincs.) A habot beleforgattam a tésztába és nagy ovációval öntöttük a jénaiba (tepsim sincs). Aztán letáborozott a sütő elé, amíg én elpakoltam. Utána együtt szimatoltunk még egy darabig, beszélgettünk a sütőről, aztán fogta magát, és bement a szobába játszani. Feltöltődött a szeretettankja, úgyhogy békésen elprüttyögött magában vacsoráig. És még a sütemény is finom lett, úgyhogy kétségtelen, hogy az együtt sütés nekünk (is) bevált.
Mindig is többre tartottam egy tartalmas levest, mint egy főzeléket. És ha a kisember jóízűen kanalazza belőle a zöldségeket, akkor felesleges “anyaparáztatás”, hogy már pedig főzeléket is kell ennie a gyereknek!
Viszont időközben azt is megtanultam, hogy lehet fele akkora mennyiséggel is sűríteni. Meg durum- vagy zabpehelyliszttel, esetleg keményítővel, de még a benne főtt zöldséggel is!
Így mosódott el lassanként a menzás főzelék emléke bennem, amiben megállt a kanál, és nyert egészen más fogalmat ez az ételkategória. Amit nyugodtan nevezhetünk hungarikumnak, mert “szósz máshol is készül, de teljesértékű egytálétel csak a hazai konyhában” (gasztroblog).
Szóval van Feri, a főzelékes, és Lujzi anyukája, aki már egy ideje nagy sikerrel teszteli a receptjeit. Meg volt egy halom sárgarépám és fél órám, hogy valami újdonság készüljön belőle.
Kicsit “anyabarátosítottam”: alaplé híjján natúr ételízesítőt használtam és nem szórtam rá chilipelyhet. Első körben még kihagytam a spenótot, de legközelebb már azzal készítem, mert ez így simán átment a fiúknál.
És olyankor én roppant boldog leszek! — nincs mit tettetni, az anyasággal tagadhatatlanul aktivizálódott ez a táplálási ösztön bennem…
Itt találod az eredeti receptet:http://szatmariferi.blog.hu/2014/06/14/spenotos_repafozelek
Gyorsan elkészíthető, de legalábbis bármelyik fázisában félbehagyható egy pelus csere vagy az asztalra fölmászott gyerek okán, együtt eheti anya és baba (az már csak extra, ha apának is ínyére van), és nem kell száz edényt összekenni hozzá. Ettől ANYABARÁT egy recept, aminek ékes példája ez a bazsalikomos paradicsomleves.
Ha neked is van jólbevált ötleted, írd meg üzenetben, hogy kipróbáljuk mi is és közkinccsè tegyük itt az oldalon, mert jajj de jól jönnek a tippek a “fogalmam sincs mi legyen az ebéd ma” napokon…!
1 fej vöröshagymát apróra vágva, olivaolajon megdinszteltem. Közben elővettem, amit a hozzátáplálás kezdetén sűrűbben markoltam, mint bármi mást, khömn-khömn, a nélkülözhetetlennek hitt botmixert! És leturmixoltam 6db paradicsomot, jó sok, friss bazsalikomleveléllel együtt. (Ez nagyon megdobta az ízt, de ha nincs, szárítottal is jó.) A hagymára 6 gerezd zúzott fokhagymát dobtam, 1 kiskanál pirospaprikát, 2 ek. paradicsompürét és 3dl vizet, plusz az összeturmixolt paradicsomot. Őrült borssal, sóval és 1 tk. mézzel ízesítettem. Amíg összerottyant, kiporcióztam a mozarellagolyókat a tányérokba, majd arra mertem rá a forró levest. Jóféle kenyérrel tunkoltuk ki, csak úgy illetlenül, de annál lelkesebben.
]]>Mikor a reszelt sajt a tésztára olvad a spenót alatt és átsuhan egy nyárszagú szellő, a nyirkos kis talpak megtalálják helyüket — ilyen egy boldog pillanat.
Egyszerűen jó spenótos tészta:
– 1 csokor spenótlevél olivaolajon párolódik 3 gerezd fokhagyma társaságában
– közben fő a tészta, ez most alapból spenóttal és paradicsommal színezett/ízesített fajta
– 5 perc után a spenótra szórok egy csipet pirospaprikát és fél evőkanál teljeskiőrlésű lisztet, majd felöntöm kb. 1,5 dl hideg tejjel és simára keverem
– amíg rottyan egyet, leszűröm a tésztát.
15 perces anyabarát megoldás!
]]>Bár egy újdonsült anyukától nem elvárás, hogy mindig frissen mosott legyen a haja, buki-mentes a ruhája, ne mirelit ebédet dobjon össze és hogy csillogjon a lakás, legalább hétvégére. Ennek ellenére sokunk megkísérli a lehetetlen, és itt-ott lecsípve pár percet, mégis csak rend lesz abban a lakásban. llatos lesz a ruha és legalább egy túrós tészta összejön ebédre. És hogy az édesség se a cukrászdából legyen vasárnap ebédre, itt egy tuti recept, ami nekünk mindig bevált.
Hozzávalók:
15 dkg cukor
30 dkg liszt
1 liter tej
4 tojás
1 csomag vaníliás cukor
csipet só
vaj a tepsi kikenéséhez
sárgabaracklekvár
Összekeverem mixszerrel a hozzávalókat — közben már be is kapcsoltam a sütőt 190fokra—, amikor már homogén a tészta (nem lesz sűrű!), akkor négy ujjal (mindig elfelejtek ecsetet venni…) és vajjal kikenem a tepsit (a legjobb a sütőhöz tartozó nagy és nem túl mély tepsi), beleöntöm a tésztát. Eddigre a sütő is felmelegedett, betolom a tepsit 10 percre, majd ha ez lejárt, visszaveszem a hőfokot 170 fokra és még 40 percig sütjük, amíg meg nem pirul a teteje. Ezalatt elpakolom az edényeket, feltörlöm a széthullott lisztet és kicserélem a babám pelenkáját. Néha azért odasandítok, hogy nehogy megégjen, akár fordítani is lehet egyet a tepsin, hogy egyenletesen süljenek a szélei is. Baracklekvárral vagy porcukorral meghintve, büszke mosollyal körítve tálaljuk az ebéd után. Jó étvágyat!
]]>