Vannak olyan viselkedésformák, amik nemtől függetlenül előjönnek bizonyos életkorban. A mindenféle botok gyűjtése pont ilyen. Jellemzően kétéves kor körül kezdődik, és 7-8 éves korukig simán örömüket lelik ebben a szokásukban.

Eleinte olyan ügyeskén csak a kapuig hordta őket. Aztán valahogy bekerültek a lépcsőházba. És most már fix helyük is van: az előszobai radiátorba dugdosva… Ha a ti háztartásotokban is akad pár felesleges bot, akkor íme: két tipp arra, hogyan lehet karácsonyi dísz belőlük

Botkarácsony 1.

A botokat méret szerint leválogattuk. Kiraktuk a formát a konyhakövön, letörtünk még, amelyikből kellett. Majd 2 x 1m hosszú madzaggal összecsomóztam először az egyik, utána a másik oldalán. Lehetne még kis masnikkal is díszíteni, de nálunk a fiúk leszavazták.

Botkarácsony 2. 

Lehántoltunk egy kb. 15 cm-s botot. 1 m hosszú szalagot méretre vágtam: először egy hosszabbat, aztán annál kicsit rövidebbet, majd még rövidebbet… összesen öt darabot. Majd egyenként rácsomóztuk a botra.

Vígjátékba illő jelent volt, ahogy hazabumliztunk vele. A metrón mosolyogva lavírozott az emberek feje között, akik jókedvre derülve pöcköltek rajta egyet, a kicsi fiú meg a babakocsiban nem győzte kapkodni a fejét a felette úszó kék valamit figyelve.

Hát még amikor a nappaliban lebegett! Kicsit félt tőle, de annál nagyobb volt a kíváncsisága, úgyhogy a zsinórja végébe kapaszkodva elkezdte lehúzogatni a földre, aztán tátott szájjal figyelte, ahogy újra felemelkedik. Nem olyan könnyű ám lehúzni, egy pillanat alatt fölszökik megint a plafon felé, úgyhogy legalább egy tejeskávényi időbe telt neki, amíg megszelidítette…

Reggelente megsimogatják, aztán apa nyakában ülve mehet a visongás, kicsit püffölik. De jó dolog csak úgy matatni alatta, hát még megosztani vele az ebédet! Esténként meg szépen elköszönünk tőle és nézzük, ahogy elalszik úszva a levegőben…

Ennyi idős volt ekkor Jonatán: 14 hónapos

Túl szigorúnak tűnik a “jóanyaságot” a gyors kompromisszumok számában mérni, vagyis hányszor választjuk a könnyebb utat, csak hogy még 5 percig ellegyen a gyerek, amíg befejezzük, amit akarunk, mert a mosást ki kell venni, a cipőnket be kell kötni, a falatot nekünk is le kell nyelni. De azért meggyőződésem, hogy a “legjobbat akarom neki” többnyire a kreatív megoldásokban bújik. Mint amikor anya nem a készülék elé ülteti le Anna babáját, hanem egy igazi vízalatti mesevilággal köti le a figyelmét…
A tippet köszönjük Murányi Saroltának.

Vekerdy Tamás állítja, hogy jól játszani az tud, akivel valaki már játszott. Vagyis rajtunk a sor, anyukák, apukák, nagyszülők, testvérek, barátok, hogy megtanítsuk a kicsiket „jól játszani”, hogy aztán boldoguljanak önállóan is. Azáltal, hogy mindenki másképp játszik, újabb élményt és tapasztalatot szereznek rólunk és a környezetükről. Például tőlem tanulta a mozdulatot, amivel a műanyag vödör tetején illesztgeti a formákat a megfelelő helyre. Apától a lendületet, ahogy fel lehet emelni az egész vödröt, és jó hangosan kiszórni belőle mindent. Elgurítani, és érte mászni már önálló ötlet volt, ahogy beletuszkolni a műanyag pillangót.

Amikor több hét együttlét után hazautazott a nagymama, sorra vettük, hogy mi mindent tanított a kilenc hónapos unokájának.

„A szerepjátékkal lehet a legjobban lekötni.”
A 9 hónaposoknál már érdemes megalapozni ezt a fontos “játékszert”, ami jó móka együtt, de szórakoztató lesz majd, amikor egyedül barangolnak a saját képzeletük festette díszletben. Szerepjátékot kitalálni a legegyszerűbb. Például egyik délután a papírzsepi jött látogatóba, ám a szatyor minduntalan ráugrott és huss, eltűntek a nagymami háta mögött. Aztán visszatért Papírzsepi, de a huncut Szatyor megint elvitte. A kisunoka a harmadiknál már nevetne hajolt előre az ölében, hogy lássa hova futnak.

„Most kezdődik a másolás is.”
Hogy megkínál a cumijával vagy az cumisüvegével, nem feltétlen a jószívűségéről árulkodik, hanem hogy másol minket, ahogy odaadom neki a cumit vagy megitatom. Ó, de boldog volt, amikor nagymami a játékvíziló szájához vezette kis kezében a kanalt, így etetgették. A 3-4. ismétlésre már ellazult a keze, hagyta, hogy vezesse.

„Ennek az időszaknak a játéka az egymásba pakolás is.”
Pakolgattak játékokat fiókból ki és be, de az igazi kihívás, ami minden nap előkerült, az a növekvő méretű poharacskák egymásba rakosgatása volt. Nem egyszerű, mert útban vannak a pici ujjak, amivel fogja az egyiket, így nem fér bele a másikba, és a mozdulat sokszor még irányt téveszt, vagy meglódul. De nem adták fel, utolsó nap sikerült is szépen belehelyezni. Tegnap este, amikor fürdés előtt a földön babrált, arra lettem figyelmes, hogy próbálja egymásba rakni őket — bevésődött a játék.

„A zene nagyon fontos. De nem ez a diszkó.”
Anyósom karnagyi és énektanári múltjából volt bővebb repertoár a babafüleknek. Délutánonként az MR Gyermekkórus előadásaira buliztak és sokat mondókáztak. Ennek eredményeként fiacska ritmusra dobol az asztalon.

„Kérem, köszönöm, tessék — borzasztó fontos a gesztikuláció.”
A legédesebb „mutatványuk” az volt, amikor nagymami kinyújtotta felé a tenyerét, és mondta „kérem”, erre ő odaadta, amit fogott, mami elvette, magához húzta, hogy „köszönöm”, majd visszanyújtotta “tessék” és fiacska nagy boldogan elvette.

A játék lehet, hogy fárasztó meg „kötelező” és unalmas, hiszen mi már felnőttünk, nem dob fel, ha elgurul a labda mellettem, vagy ha poháralátétet találok a fiókban – amit előzőleg én magam tettem bele. De úgy igen, ha közben a fiamat figyelem, ahogy átfutnak rajta az érzelmek, felfedez, töpreng, felvidul. És most jövök rá, hogy a nagymami tulajdonképpen játszani tanított minket, szülőket

Ha szeretnél még több tippet és gondolatot olvasni ebben a témában, akkor neked szól a Nekünk Bevált könyv! 

Biztos ti is sokszor tapasztaljátok, naná, hogy nem a gyerekjáték foglalja le legjobban a bébit, hanem mondjuk anya táskájának a pántja vagy a műanyag palack kupakja, úgyhogy magára vessen az a szülő, aki “csak” gyerekjátékokkal indul útnak. A csilingelős bocika is onnantól vált érdekessé a repülőgépen, amikor a hányós zacskóból kandikált ki. És a billentyű prüttyprüttyögése is akkor izglmas igazán, ha minhfthderifineféle kararfjrfktereket %!”is beiktathattt anyaaaarjfo99 a posztjááába a baba..

Amikor úgy érezzük, hogy már csak a túlélésre játszunk…

Kezdő anyukaként (is) lázasan próbálunk a csöppség kedvében járni, de hullafáradtan olykor elönthet a kétség: “most mi a francot csináljunk?”. Már átraktuk a pihenőszékéből a játszószőnyegre, onnan meg az ágyra, majd a kanapéra. De ő még mindig mást akar.

Minket! A teljes figyelmünket és szeretetünket, és ilyenkor nincs mit tenni, fáradtság ide vagy oda. Fogjuk ölbe és merüljünk el a játékban vele együtt, mert akkor lesz jókedv és kacagás, ami szépen feltölti a mi szeretet tankunkat is…

Nekünk bevált a mondókázás a “holtidők” átvészelésére.

a délelőtti hancúrozáshoz:

Hétfőn henteregjünk,

Kedden kendert szőjünk,

Szerdán szedret szedjünk,

Csütörtökön csütörögjünk,

Pénteken pityeregjünk,

Szombaton szomorkodjunk,

Vasárnap vigadozzunk.

(két tennyérrel átfogtam a pocakját és jobbra, balra gurítgatom)

a délutáni nyűgösség ellen:

Áspis, kerekes,

Úti füves, leveles,

Bíbola, bíbola,

Pacs, pacs, pacs.

a fürdés előtti torna-mókához:

Húzzuk a szekeret (húzogatjuk a karjait),

forgatjuk a kereket (körzünk vele – itt már vigyorgott :).

Vezetjük az autót (összefogjuk az ökleit és úgy mozgatjuk),

Becsapjuk az ajtót (lazán elengedjük, lehuppan a keze)

és a lefekvéshez:

Este van, este,

füle van az éjnek,

a kis tücskök most mind,

néki hegedülnek.

Elhúzzák sorra,

hogy mit láttak nappal,

s tud mindent az éj is,

mire jő a hajnal…

És ez a mosolygós babácska Deli Dániel, köszönjük az illusztrációt az anyukájának, Pattinak!