2015. január 18. | AnyaságApaság | olvasók: 105

Apa és a bizalom

Ha pár napig kevesebb időt tudnak együtt tölteni főleg most, ebben a dinamikusan változó időszakában, akkor könnyen “elbeszélnek egymás mellett”. Kicsi fiú megy, magyaráz, mutogatja, mondogatja, hogy mit akar – és nagyon akar -, apukája meg próbálja dekódolni. Viszont háttérinfó nélkül többnyire csak azt látja, hogy az alig egy méternyi gyereke egyre jobban nyávog és kamu sírásba kezd. A pizsi még nincs fölvéve, a pulcsi még mindig rajta van, gyakorlatilag semmit se csinál meg, amire kéri.
Ilyenkor persze apa arra jut, hogy ide apai szigor kell!

– ami nem tűnik túl hatékonynak, mert nem ehhez van szokva a gyereke. Akkor mihez? Ezt kell anya elmondja neki, aki folyamatában látja az egészet, hiszen általában ő tölt több időt szerelmük egyre öntudatosabb gyümölcsével…

Ha együtt akarjuk nevelni a kisembert, akkor mindig “update-elnem” kell apát is, hogy most mi a helyzet, mik az egyezményes jelek, amin kommunikálunk a kisfiúnkkal, mert ezzel sok vitát és félreértést tudunk elkerülni. Meg azt is, hogy ő egyre kevésbé érezze magát kompetensnek ebben az egészben, és csak néha tűnjön fel a színen a szigorú fatert alakítva. 

Kétéveske tegnap elkezdte kihúzogatni az USB-kábeleket az apja laptopjából. Tudja, hogy nem szabad, DE már elfáradt, a szokásos vacsi előtti, kritikus fél óra. Megfogtam a kezét, mert süketséget színlelt. Elmondtam neki újra, szigorúbb hangon, hogy “ezt most engedd el!”. Aztán vártam. A kezem az övén volt, ami meg a kábelen.

Ezen a ponton jöttem rá, hogy csak ennyi a különbség aközött, ahogy az apja csinálja és ahogy én. Kell neki hagyni egy kis időt, hogy áthatoljon az üzenet a “dacfalon”. Az arcán látni, ha ez már megvolt, de azért még nem bírja elengedni. Ezután lágyítok a hangomon, és kibővítem a monológomat azzal, hogy “tudod, ez apa laptopja és nem szabad vele játszani, nehogy tönkremenjen, gyere, keressünk valami mást!”.

Így nyitok neki egy kiskaput, amerre még letérhet a miniegójával együtt. Vagyis meghagytam a helyes döntés lehetőségét, amiért megdicsérem majd. Kivártam és nem fejtettem le a kis ujjait a zsinórról, elszalasztva ezzel az alkalmat a gyakorlásra – ami mindkettőnknek fontos.

“A vészhelyzet persze más, vagy ha sokáig nem mozdul. De akkor is még ott van a figyelmeztetés, mielőtt cselekszel: ezt most el fogom venni tőled erővel, mert nem adtad oda, amikor kértem, biztos nem adod oda, picim?”– osztottam meg az apjával lelkesen, amire előtte nem sokkal jöttem rá magam is.

Ő is próbálkozott hasonló helyzetekben, játékosan, határozottan, de mivel még nem tapasztalta meg elégszer, hogy érdemes kivárni, amíg a kicsi önszántából lép, addig nem is bízott benne, hogy ez bekövetkezik. Ez a kettőjük bizalom játékának a része. És a mi felnőttségünk próbája, hogy mennyire tudunk szülőként is összejátszani…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.