2018. július 19. | Egyéb | olvasók: 24

„Nem tudom, hogyan csinálod…”

A kötődő büntetésről II. bejegyzés alá érkezett ez a komment:
„Nem tudom, hogy csinálod, de ehhez valami irdatlan energia és türelem kell… Én tuti megsértődtem volna, és hagytam volna csalódottan az egészet a francba.”

Elhiszem! Mert én is csináltam már így nem is egyszer…  Akkor hogyan sikerült most másképpen?
Röviden: a hosszútávú érdekeimet tartottam szem előtt. Hangozzon ez bármilyen hülyén is…
Hosszabban kifejtve pedig úgy, hogy 6. éves anyukaként sok jó tapasztalatot szereztem már arról, hogy mennyire megéri a megoldásra hajtani. A megoldás rendszerint az, hogy nem ülök fel a haragnak, megsértődésnek, amit elsőre érzek. Hanem megvárom, amíg lecsillapodom, és utána leegyszerűsödik minden. Meglátom, hogy ez most miről szólt nála és miről nálam, hogy hol mentünk el egymás mellett. A viselkedés kommunikáció, üzenet. Főleg egy gyereknél, aki sokszor még nem tudja nyíltan a szemünkbe mondani, hogy mi bántja, ahogy olyat se, hogy „már pedig így nem beszélsz velem”, „több tiszteletet, ha hozzám beszélsz”…

Megfogadtam már, hogy vakon bízhatok abban a döntésemben, hogy nem reagálok azonnal. Hacsak nincs vészhelyzet. Az pedig nem vészhelyzet, ha a gyerekem éppen nem söpri fel a kajamaradékot az asztal alól, hiába kérem. Ahogy az sem, ha éppen nem öltözik fel, nem jön enni, nem mossa meg a fogát, nem száll ki a kádból…

– Soroljam még azokat a helyzeteket, amikre rendszerint úgy lendül az egonk, ha „nem fogad szót!!!”, mint ősanyáink inaiban az ösztön, mikor a kardfogú elől rántotta el a gyereket? – nem viccelek!

Csak túlzok egy kicsit, hogy megértsük végre, a mi életünkben már sokkal nagyobb jelentősége lenne a „finomhangolásnak”, az érzelmi nevelésnek, mint ezekkel az elnagyolt mozdulatokkal való ámokfutásnak (túlzok?!), amit gyereknevelésnek hívnak jelentőségét vesztett ösztönök, idejét múlt társadalmi rendek közé rekedve. (Mert hogy jellemzően a városi, de a falusi gyerek sem „a családi gazdaság legkisebb egysége” már, akinek idejekorán „tudnia kell a helyét” az életben maradásért…)

Nem kell azonnal reagálni, attól még nem illan el a lehetőségünk arra, hogy jó szülőkként viselkedjünk. Sőt! Akkor nyílik meg igazán. Ha mindez nem segített volna – mármint a meggyőződés, amit sikerült magamává tenni az évek alatt –, akkor még segíthet az a meglepően egyszerű komponens a képletben, hogy egyszercsak megelégelem, ahogy az utóbbi időben viselkedünk egymással. Főleg ő velem! – a többi már az önismeretemre van bízva…

A megsértődéshez látszólag tényleg nem sok energia kell. Esküszöm jólesik felcsattanni olyankor! – mert amikor torkig vagyunk, az a markonyi feszültség kilövellése is végre levegőhöz juttat bennünket. Kinek mekkora a marka persze… De nincs nyugvópont. Csak pillanatnyi megkönnyebbülés az egyik oldalon, és majd megnézhetjük, hogy mit okoztunk a másik oldalon…

Az első percben még meg vagyunk győződve róla, hogy „bár nem kellett volna, de most legalább hallgat majd rám”, aztán ha kellőképpen öntudatos a gyermek, akkor a második percben már fenyegetőzünk, és a harmadikban sírva elvonulunk, vagy rácsukjuk az ajtót, hogy „akkor engem nem érdekelsz”. És ennek verziói. De nem jutunk előrébb, csak mélyebbre.

…Ha nem tudjuk megtörni a kört. Ha nem higgadunk le, mielőtt cselekszünk. Ha még mindig nem hiszünk benne igazán, hogy ér leülni, akkor, ott átgondolni, hogy mitévők legyünk. Én legalábbis fenntartom, hogy nem vagyok tökéletes. Nem tudom mindig azonnal, hogy mit is kellene tennem. Akkor miért viselkednék úgy a gyerek előtt? Lássa csak, hogy hogyan gondolkodom. Hogy gondolkodom! Vele együtt akár.
Ranschburg Jenő mondta, hogy a tekintélyelvű szülő bukik igazán nagyot, amikor rájönnek majd az esendőségére. Aki meg úgy gondolja, hogy erre nincs ideje – nincs ideje kommunikálni a gyerekével –, annak majd jut a következő konfliktushelyzetre 10 perc múlva, meg 20. És holnap meg azután…

Hogy visszavegyek az általánosításból így a végére, amit most megengedtem magamnak, elmesélem, hogy miért kaptam (!) ma 3 puszit a kisfiamtól. Ugyan egy kisüveg mézet nyújtottam cserébe, de borítékoltam, hogy hoppon maradok, mert az utóbbi hetekben feltűnően ódzkodott a puszijaimtól és 10/3 alkalommal viszonozta csak az ölelésemet, amit savanyúan kezdtem „korosztályos jelenségként” elkönyvelni. És igen, ilyen szánalmas barterekre adtam a fejem…

Aztán ma elgondolkodtatott, hogy még az is lehet, hogy a testi kontaktusunk elutasítása is az üzenet része volt…!!

– Tudod miért adok neked egy puszit?
– Mondd!
– Mert annyira szeretlek.
– Tudod miért adok neked még egy… a második puszit? Mert… Ezért! – mutatta a kis üveget.
– És tudod miért adok neked a harmadik puszit?
– Mert nagyon szeretlek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.