2016. szeptember 2. | SorozatokÓVODA | olvasók: 545

Anya vagyok, nem óvodás

A kisfiam a második napon bedobta a „Nem akarok oviba menni” mondatot…

A reggelit követően sorra megakadunk, végül befut az ágyba apához. Nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget — ez a bölcsinél bevált —, készülődöm tovább, annyival is előrébb vagyok. De amikor visszatérek hozzá, csak magyaráz, kiabál.

— Kisfiam! Ne kiabálj, én se kiabálok veled! Te szóltál, hogy éhes vagy, máris csináltam a reggelit. Kérted, hogy a színes zoknit vegyük fel, ott a lábadon –  a pólómmal együtt az idegeimet is húzza. Hagyd ezt abba! Figyelj te is arra, amire én kértelek! – leguggolok, és a szemébe nézek, hogy elérjenek hozzá a szavaim.

„Connection lost”

Egész úton érzem, hogy nincs vele kapcsolat. Kipróbálok pár dolgot, hogy újrakapcsolódjunk, de mindenre csak nem. Karban viszem a kapuig, aztán az ajtóig, nem akarja, hogy letegyem. Nem akar jelet keresni a polcon, cipőt cserélni, bentit húzni, csak „anya, maradj itt” van.

Tegnap direkt nem szóltam neki, hogy a csoportban felejtette a kiskutyusát, jó indoknak tűnt, hogy ma érte jöjjön. De csak pillanatokra tudok rá hatni, haloványan villan a kíváncsisága, így jutunk előrébb a csoport ajtajáig. Megtorpan.

Óvó néni megpróbálja leszedni a combomról, megkérem, hogy ne tegye, mindjárt kitalálunk valamit.

De mit?!?! — pörgetem magamban. Nem tudom eldönteni, hogy ez most nekem szól, mert látni akarja, hogy hogyan reagálok, vagy a helyzetnek, amivel nem bír megbirkózni? Amennyiben mindkettő, akkor fogalmam sincs hogyan jövünk ki belőle.

Zsákutca

Görbül a szájacskája, ahogy mondom, hogy minden úgy lesz, ahogy tegnap volt. Kicsúszik a számon, hogy „Ne csináld már, most tényleg itt fogunk kint szipogni?” – De hülye vagyok! Ezzel most nem segítettem. Inkább magamhoz engedem, ölelkezünk. Közben megkörnyékez a gondolat, hogy esetleg hagynom kellene, hogy bevigyék, aztán majd megnyugszik a csoportban?!?!! Kezdek elbizonytalanodni, de megállítom: Nem, azt nem tehetem meg vele. 

Anya vagyok, nem ovis

Konstatálom, az zavar leginkább, hogy nem tudom, mennyi időnk van még. Mikor jönnek ki, hogy „Anyuka, most már be kellene hozni”?  Nos, anyukának  is szoknia kell ezt a légkört, hogy ne kerüljön lélekben a rég kinőtt ovis szerepébe, aki attól tart, hogy mikor dorgálja meg az óvó néni. Ez a felismerés máris túlbátorít: Vagy kihagyjuk a mai napot? – ilyet nem mernék. Ha már eljutottunk idáig — szólal fel bennem a szülő —, akkor át kell segítenem az akadályon.

 

— Szerinted most csalódott bennem?

– Anya! Van úgy, hogy valamihez nincs kedvünk, aztán amikor benne vagyunk, kiderül, hogy mégis csak jó, nem? Jól fogja érezni magát ma is, figyeld meg! – hallgatom az apját a vonal túlsó feléről.

— Igen, de nem értem, miért volt ma ennyire ellenálló már reggel óta?!

— Szerintem érezte rajtad a feszültséget. Tudta, hogy nagyon akarod, hogy menjen. Már amikor visszabújt hozzám az ágyba. Figyelj, egyszerűen ma nem volt kedve menni, ennyi!

 

A kisebbik rossz

Bezsaroltam. Azt  mondtam neki, hogy ha nem megy be a csoportba, akkor nem fogom tudni elintézni a dolgaimat, és nem tudtunk elindulni Kecskemétre ovi után. Elég rosszul hangzott, úgyhogy újrafogalmaztam, őt is bevonva:

– Szeretnél Katikához menni délután? 

Letettem, mire megint mögém bújt. Figyelmeztettem, hogy mit beszéltünk meg, azt mondta, hogy tudja, de így menjünk oda, hogy mögöttem lépdel. Ha már van ötlete, az jó jel, mert kijött a regresszióból és jelen van.

Elismételtem újra:

– Rendben, akkor oda fogok állni az ajtóba, és te kibújsz mögülem, ugye?

— Igen.

Odalépegettünk, kinyitottam azt ajtót.

— Jó, itt vagyunk, most bújj ki, és indulj! — kértem határozottan.

Kikukucskált, aztán elindult.

— Jól van, menj csak, menj, vissza fogok jönni, menj…

Egy kislány odahozta hozzá a plüss kiskutyáját, de nem vette el. A kis szöszke kérdőn rámnézett, mosolyogva bíztattam, hogy nyújtsa felé, de Jonatán csak nézte. Hát leejtette a földre, és elment. „Ilyenek ezek a lányok, kisfiam! ”— könnyített rajtam ez a röpke gondolat, talán el is mosolyodtam. Jonatán lenézett rá, nyüszögött egyet, mint amikor kiskutyahangon játszadozik, és gyorsan felvette, hogy magához ölelje.

A távolodó kis hátat nézve csak az járt a fejemben, hogy ez most a kisebbik rossz, hogy a negatív motiválás viszi előre, mert célja van azzal, hogy végül önállóan besétált. Látni akarja az unokatesóját. Halkan becsuktam az ajtót, kisétáltam a napfényre, és felhívtam apát, hogy…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.