2015. november 25. | GyereknevelésHiszti? | olvasók: 947

Te szoktál hisztizni?

Zokogást mímelve álltam a szoba közepén, mert az igazi könnyek nem jöttek, csak a feszültség rázott belülről. Ha még egyszer kimondja, hogy anya, én megbolondulok! Lerogytam a kanapéra, és az arcomat a kezembe temettem, mint aki azt reméli, hogy ha nem lát, akkor őt sem veszik észre. Kétségbeestem, hogy az indulat egy perc alatt lekerítette mellőlem ezt a végtelenül jó és ép kis lelket is. Nem tudtam tekintettel lenni még rá sem. Az apjával sem kellene indulatosnak lenni sosem, persze, de vele kapcsolatban legalább tudhatom, hogy ér majd valamit a bocsánatkérésem. De a fiamnál…

„Nekünk, szülőknek kell megmutatni, hogyan tudunk lehiggadni, és visszafogni az indulatainkat, amikor behisztizünk. Enélkül ne is várjuk, hogy a gyerekünk képessé váljon rá!” – Dr. Markham mondata rázott fel.

Próbáltam arra fókuszálni, hogy mielőbb kint legyünk a lakásból, mert azt megtanultam, hogy ha változtatni akarok a „műsoron”, ahhoz előbb a díszleten kell dolgoznom. Megkönnyebbülés volt kilépni a napfényes utcára, és minden lépéssel egyre tágult a tudatállapotom. Csakhogy hamar visszaköszönt a viselkedésem anélkül, hogy észleltem volna, amit látok: kiabálva rántotta ki a kezemből a kissapkát, hogy ledobja a földre. Azzal a mozdulattal visszarántottam, rákiáltva, hogy kedvesebben már! Te jó ég! Elszégyelltem magam, és kioldalogtam a boltból, mielőtt odafordultam volna az eladóhoz szabadkozni.

Nem is írok több példát, hogy milyen nehéznek éreztem vele a délelőttöt. Máskor dalolva oldom fel ugyanazokat a helyzeteket. Minek is fognám rá az egészet? Ő az én gyerekem. Az sem fontos ebben a percben, hogy mennyi más dolog nyomaszt a háttérben. Mindig is lesznek hullámvölgyek az életünk többi területén is, aminek nem szabadna begyűrűznie közé és közém. Abban a helyzetben csak az számított, hogy mit tudok tenni azért, hogy ne viselkedjek így vele a nap további felében.

Elaludt. Van még két órám, hogy összeszedjem magam. Hajrá! Először is leültem enni, mert éhes anya nem jó anya. Sem az, akinek ott bökdösi az önérzetét, hogy még nyugodtan enni sincs időőőm! Most lesz. A fürdőszobatakarítást hátrébb soroltam. Főzés közben megnéztem egy részt a sorozatomból, angolul. Kötelezőt a hasznossal – lendültem át az apátián, amit a bűntudat hagyott hátra. Kiteregettem, mert az nem várhatott, de a mosogatógépet majd kipakoljuk együtt, ha felébredt. Nem a vetetlen ágy és a széthagyott játék most a prioritás, mert mit érek vele, ha a lakás jobban csillog, mint a gyerekszempár? – és ezt a képletet pillanatnyilag csakis vagy–vagy relációban tudom megoldani. Van, amire nem tudok hatással lenni. Van olyan problémám is, ami hosszabb távon fog csak megoldódni. Felfogtam, látom őket, számolok velük, többet nem tehetek jelenleg. A torokszorítást feloldottam, és kitisztult a fejem. Ledőlök pár percre kinyújtózni. Nincs idő belefogni másba. Inkább kivédem az érzést, hogy megint félbe kell hagynom valamit. Mosolyogva várom, hogy kócosan, duzzadt szemekkel kitotyogjon a szobából, maga után húzva a takaróját, mert akármilyen hangulatban ébred, visszatükrözi a miénket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.