2015. október 23. | GyereknevelésHiszti? | olvasók: 50

Kivezetni a káoszból

Kimerítő napunk volt, mégis a kanapéra rogyva most arra gondolok, hogy a mai napot azok közé sorolhatom, amikor a lehető legtöbbet hoztuk ki egymásból. Részemről majd’ beledöglöttem, de megérte.

És nem azért írom le, hogy én milyen nagyszerű voltam. Azt elég, ha feljegyzem magamnak, hogy merítsek belőle azokon a napokon, amikor meg nagyon nem. Hanem azért, mert bár úszik a lakás és ez ma már így marad, én belül ragyogok! Sikerült újra meggyőződnöm arról, hogy nem éri meg elakadni a mártír-anyaság határán, mert onnan csak egy lépés a tudatos boldogság…

Mikor az a pici ideg kimerültségében éppen rándított egyet a bal szemhéjamon, Jonatán rázendített újra a sírásra, csak mert… Már nem is tudom éppen mi miatt! Hirtelenjében nem tudtam, hogy átüvöltsem-e a hangzavart vagy egyszerűen belezokogjak. De utolsó pillanatban megtartott a felém nyújtózó két gyönge kar, hogy ne zuhanjak bele az önsajnálatba. És ahogy lépésenként távolodtam a kiborulástól, úgy közeledtünk egymáshoz, ő meg én.

“Jonatán, az van, hogy nem tudtál elaludni délután. Emlékszel? — kezdtem megértő hangon elmagyarázni neki a történteket. Aztán sokkal később, mikor könyvet néztél a kanapén, egyszer csak elnyomott az álom.” — még mindig bömbölt a vállamon, úgyhogy lekapcsoltam a nagylámpákat, meg a zenét, hogy ennyivel is kevesebb legyen az inger.

“Én akkor arra gondoltam, hogy hamarosan muszáj lesz felébresztenem, mert már szinte este van, és nem fogsz tudni elaludni fürdés után. Fel is keltettelek, de nagyon rosszul esett neked. Emlékszel? Kinyitottad a szemed, de megzavart a lámpa fénye, azt sem tudtad, hol vagy hirtelen, zsongott a fejed, nem volt jó, ezért sírtál is.” — próbáltam szavakba szedni helyette, amit érezhetett, miközben a kanapé felé sétáltam vele.

“Nagyon sajnálom, legközelebb nem foglak, most már tudom. Hallod, anya megtanulta! — ez az új mondásunk (írok róla majd bővebben), direkt szőttem bele, hogy felismerje. Aztán lassan megnyugodtál, apával is birkóztatok! — próbáltam felderíteni. Ugye az milyen jó volt? Csak aztán valami történt, és megint csak sírni volt kedved, bömbölni. Tudom, kicsim, most nehéz neked, de próbálok segíteni, rendben?” — éreztem, ahogy megpihen az ölelésben.

“Most meg fogom kérdezni, hogy mit szeretnél csinálni, és légyszíves válaszolj, mert csak úgy tudom azt tenni, amit szeretnél. Ha csak nyafizol, akkor nem fogom tudni és az megint rosszul esik majd neked, csalódott leszel. Először azt kérdezem, hogy éhes vagy-e? — próbáltam minél egyszerűbben kivezetni a káoszból, amibe belekeveredett szegényke. Igen — suttogott. Rendben, máris kész a vacsora, leülünk enni. És szomjas vagy-e? Igen — egyre élénkebben válaszolt, meg is ivott egy fél pohár vizet. Most már biztos jobb egy kicsit, ugye?” — nem válaszolt, pár percig még enyhült a karomban. Mikor lóbálni kezdte a lábait, már tudtam, hogy rendben vagyunk. Mindketten.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.