2017. április 1. | AnyaságAnyalét | olvasók: 13

Jó reggelt neked!

Én ébredtem elsőnek! Ezt nagyon szeretem. (Ha már az én alszom legtovább nem reális opció..) Szépek az alvó fiúk, gyönyörködtem is bennük egy percig, aztán huss, kitolattam az ágyból —  a hajnali vendég jobbról észre se vette, a bal oldali nyúlt volna a kezem után félálomban.

Már most süt a nap!! — mennem kell nézni! Nézni a teret, ami a lábunk előtt hever. A fák éledező lombját, a hegyoldalban ülő házak ablakán, a reggeli napfény játékát.

Könnyebb ilyenkor már az anyukáknak, erre gondolok. Ott sétál egy kisbabás, szoktam látni, nem ismerem, mégis tudom, milyen lehet neki most. Ilyenkor már jobb! Nem fáj úgy a reggel, a hideg, a menet, amit bevállalt…


Talán egy meleg italt is vesz majd hazafelé, ha addigra kinyit a pékség a sarkon – én azt tenném. Mert attól is egy kicsit jobban érzi majd magát. Szabadabbnak, vagányabbnak, anyábbnak – nemcsak egy robotpilótának, aki menetel. Apró, jóérzést hozó dolgok és helyzetek sokat tudnak lendíteni ilyenkor, emlékszem.


Mintha a kisbabával a látkép is “kisebb” lenne, szűkebb. Minden a makrókörnyezetről a szól, a mostról, egy adott hangulatról és folyik! – jellemző tulajdonsága. Nem órához igazított, előre lefixált időpontok egymásutánja, hanem egy felgyorsuló, lassuló folyam, egyik napból bele a másikba. Nem is csoda, ha egy kismama azt se tudja milyen nap van! Semmi haszna belőle.


Majd úgyis visszanyerik kontúrjukat a napok újra, lesz mindegyiknek időre meghatározott eleje és vége, de akkor már nem is a papírpohár lesz a kezében szombat reggel meg a menet, hanem talán egy bögre, a gyereke meg az ölébe gömbölyödve – alig fér el.
Hangulatos napot neked!

Hozzászólások:

hozzászólás