2020. június 16. | AnyaságCsalád | olvasók: 332

Íme az új családtag

Szekunder szégyenérzet az, amikor valaki ciki vagy kellemetlen viselkedése láttán mi magunk is zavarba jövünk. Hasonló dinamikájú lehet az az érzés is, amikor együttérzünk a másikkal, de csendben hálát adunk az égnek, hogy nem vagyunk a helyében és nem mulasztunk el percenként arra emlékezni, hogy nehogy ilyen helyzetbe hozzuk magunkat! Valami ilyesmit érezhetett a nővérem, amikor azt ecseteltem neki, hogy hogyan változott meg az életkénk egy hónap alatt. Miután már egyszer megváltozott a Covid miatt.

– Ne haragudj, hogy ezt mondom, de amikor rátok gondolok…. Nem is tudom, úgy szorongat a torkom!

– Ja, nem baj. Ugyanígy voltam én is, amikor nálatok megszületett a Borika.

Egy ilyen felütéssel gondoltam hírül adni, hogy kutyás család lettünk, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Azért az első hetekben párszor eszembe jutott az az e-mail, amit a menhelynek küldtem…

„Nem hirtelen felindulásból írunk. Pár éve már fontolgatjuk az örökbefogadást…”

Milyen helyesen fogalmaztam! Egészen azt sugallja, mintha át is gondoltuk volna minden aspektusát. Persze azt átgondoltuk, amiről gondoltuk, hogy át kell gondolnunk, de erre is kb. annyira lehet felkészülni, mint a gyerekvállalásra.

„A kutyatartás költségeivel tisztában vagyunk és vállaljuk.”

Igen, ez a levélrészlet is eszembe jutott már másnap, amikor fülgyulladása lett a kutyusnak. Egy hét múlva ivartalanítás és a farkaskörmeit is le kéne szedni. Felötlött bennem kifelé jövet a Freshnaps-ből, ahol nyilván megvettem, ami kell, és nyilván többet fizettem már az állatorvosnak, mint a nőgyógyászomnak.

„A menhelyes fotók nézegetése a házasok Tindere.”

A férjemmel három estét töltöttünk azzal, hogy altatás után kutyafotókat nézegettünk az ágyban összebújva. Jujj nagyon rossz érzés volt, ahogy kiszórtuk a rostán azokat, amelyek nem tetszettek! Az „ez sem, ez sem, ez sem” kommentárokat gondosan átfogalmaztuk arra, hogy „nem ő vár ránk, nem ő az, érte más jön majd”, mintha attól kevésbé lett volna nyilvánvaló, hogy kizárólag ép, szép, fiatal eb jöhet számításba.

„Azért ezek a kutyások se normálisak, hogy úgy beszélnek a kutyájukról, mintha a gyerekük lenne!”

Az a prézliszín, asszírszemű kiskutya, akinek még az első estén bökött a fotójára Apa, hamarosan felvette a nevét és megkapta hozzá a Mátyás keresztnevet. Anyukámat és nővéreimet annak rendje és módja szerint meggratuláltam egy képpel, hogy gyarapodott a család. És akkor még nem is sejtettem, hogy másfél héttel később, vicc nélkül úgy festek majd a tükörben, mint aki egy újszülöttről gondoskodik.

Meglepő módon nemcsak én váltottam vissza gyermekágyi üzemmódba két hétre – lokátor fülek éjjel, kabát alatt pizsiben sétáltatás 6-kor, gügyögés a deddel ebbel –, hanem Apa is. És a kapcsolatunk is. Eleinte szívderítő volt látni, ahogy benne is atyai érzéseket kelt a kis eb. Például első este magától értetődőnek vette, hogy mellette kell aludnia a földön. Lemondott az esti moziról, nehogy megijedjen a félős kutyuska. Összebútorozott velem a kanapén. Hozta a kávét, amit az első napsugarakkal együtt kortyoltunk el, gyönyörködve Matyi – Mátyusz, Mátyus szomszéd, Mátyás király, Matyus – szobatisztaságának jeleiben. Mintha lett volna már egy ilyen időszak az életünkben!

Megállapítottuk, hogy egy kutyanap kb. egy gyerekévvel ér fel. Amikor tíz percen belül ötödjére néztem farkasszemet a kanapén lapító ebbel, hirtelen ott találtam magam érzelmileg, ahol a másfél éves Jonatán meredt rám az asztal túlfeléről, félig felöltöztetve. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne akarjam levenni vagy lezavarni a kutyát a kanapéról! Helyette kitartóan és magabiztosan hívtam, hogy önként tegye meg. Rövidesen kiviláglott, hogy amíg nekem ez a párhuzam segített adaptálódni a gazdi szerephez, addig Apát pont ez riasztotta el…

Az első rózsa megcsócsálás, fűszerkertbe kakilás (előtte ültette), laptop lerántás (az övé volt), papucs összerágás (az övé volt) csakhamar nevelési konfliktusokat idézett elő. Okulva hát a emberkenevelős tapasztalatainkból, én igyekeztem több teret adni, hogy kitapasztalja a saját habitusához mért megoldásait, ő pedig igyekezett ellesni, hogy „hogy lehet az, hogy rád hallgat és rám nem?!”.

„Én annyi pénzért se adnám ezt a Matyuszkát, amiből a világ összes legóját meg tudnánk venni!”

Két hét után, hazafelé kullogva pont azon merengtem, hogy ha eddig csak kicsit volt regresszív állapotban a gyerek (korábbi fejlődési szintre visszacsúszva) a covid-helyzettől érintve, akkor most már annál jobban az új jövevény miatt. Tiszta hülyén érthetően viselkedett!

Találkoztam akkor néhány olyan érzéssel magamban is, amiről csak a többgyermekes anyáktól hallottam. Persze ez csak egy kiskutya, nem gyerek, mégis teljesen felkavarta a családi életünket! Már nem csak egy kiskorú volt ránk bízva és ő sem egymagában alkotta azok körét, akiben gyönyörködünk, akit tanítgatunk, szemmel tartunk, aki rendetlenséget csinál, akiről gondoskodunk. És akinek a fotóját beállítjuk háttérképnek.

Bármennyire röhejes, szomorú vagy érthetetlen, a harmadik hétre szemben találtam magam azzal a rég elfeledett érzéssel, hogy nincs hova kihátrálnom ebből a helyzetből. Rajtam áll vagy bukik minden! – Nem tudom, hogy ez a kipeckelt riadalom rémlik-e még az első baba születését követő hónapokból?

Arra lettem figyelmes, hogy minden gondolatomat és figyelmemet lefoglalta a kis eb. Az éjjeliszekrényemről Jan Fennell Kutyapszichológiája kitúrta Yalomot. A napirendből felszívódott a gyerekmentes időm, és helyette lett kutyás / kutyás és gyerekes, ami a széthagyott-rágott-hordott cuccok és kutyagumi összeszedésével, túl nagy kutyaház rendelésével és visszacserélésével, fokozott ruha- és szőnyegmosással, játékkal telt. Már nemcsak azzal kalkuláltam, hogy kikkel bandázzon Jonatán, hanem hogy melyik kutyussal tud majd a Matyika? Szürke fellegként tűntek fel azok a helyzetek, amikre még nem tudtuk a megoldást: hol lesz a kutya, ha nem jöhet majd velünk? Mikor hagyjuk először egyedül? Kint vagy bent? És még mindig nem írtam a kutyasulinak!

Szóval „megszoksz vagy megszöksz„ismersz olyat, aki túlélte” „nincs más hátra, mint előre!”nem véletlen, hogy így alakult” és „hallgass a megérzéseidre” közhelyeken és rigmusokon át kezdtem kilépdelni szorongatónak vélt helyzetemből. Ezt már nem lehet visszacsinálni. Ezt már nem is kell visszacsinálni. Matyi kutya csak ránk várt, hogy hazahozzuk és mind a négy tappancsával rátapintson a gyenge pontjainkra, miközben áhítattal simogatjuk ölünkbe hajtott fejét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.