2015. február 21. | GyereknevelésHiszti? | olvasók: 49

Ne szoktassuk hisztire!

Nagyot sóhajtva összenéztünk Donald kacsa és Spongya Bob feje felett, aztán egyszerre kezdtünk neki a mondókánknak. Ő a saját gyerekéhez hajolva, én az enyémhez. A kicsik meg továbbra is teljes extázisban kapaszkodtak a kormányokba, nyomkodták a gombot, hogy induljon már be újra alattuk a masina.

Pár perccel később…

A barátnőm válla mögött sikoltozva lobog két kicsi kéz, ahogy távolodik. Én meg, mint aki kígyót szelidít, Jonatánnal a karomban vonaglok utána. Bűbájos hangszínemet ugyan megakasztja olykor az erőlködés, de rendületlenül igyekszem meggyőzni arról, hogy…

Igazából nem is tudom, hogy miről. Ebben semmi vidám sincs, hogy el kellett jönnie. És abban sem, ahogy véget vetettünk a mókának. Barátnőm gyorsan meg is fogadja, hogy máskor messziről elkerüli ezt a helyet!

De hát a világ tele van pénzbedobálós automatákkal, amik csak arra várnak, hogy próbára tegyenek minket, szülőket!

— Ott villognak a bevásárlóközpontokban, a reptéren, a nagy üzletláncok előtt és még zenélnek is!— forszírozom a témát, ahogy a mozgólépcsőre lépünk. — Olyan jó volna, ha annak a vidámságnak a tekintetükben nem kellene mindig bömbölésbe fordulnia! Se a cipő orrára szegeződnie homályosan, mert épp engedelmeskedik a szülői akaratnak…

— Nem jó ez így, hiszen ez senkinek sem jó! Mi befeszülünk, ők bömbölnek. Mi van, ha ebben áll a mi felelősségünk, hogy ne vegyük természetesnek, hogy ennek csak ilyen kimenetele lehet?! Mondhatjuk, hogy végül is csak pár perc “hiszti! Kitartóbbaknál 10 perc? Aztán úgyis elfelejti! — visszanéz rám a lépcső aljáról, hogy bökjem már ki.

Csak hogy az egész világ egy nagy automata!

Csillogás-villogás, zenebona, boldogság, amíg van mivel működtetni, különben leáll. És bizony olykor leáll… — hümmögve kidobáljuk a zsebünkből a nedves törlőkendőbe csomagolt almadarabkákat, amit még fönt köpködtek szét a kicsik.

És akkor mihez kezdünk?! Amikor a vidámság helyére betódul a komorság. Letaglóz, mert már nincs ott mögötte a szülői direktíva, aminek fejet lehetne hajtani, amire nevelve lettünk? Vagy feldühödünk minden alkalommal, mert még mindig nem tudunk mit kezdeni a csalódottságunkkal? — ezt már csak magamban folytatom, mert kiléptünk a forgalmas utcára és beindult a szlalomozás a babakocsikkal.

Talán, ha azzal lépek oda hozzá, hogy ugye milyen klassz dologban volt részed?! Ha megerősítem benne a jó élményt és bíztatom, hogy ide máskor is visszajövünk majd! Ahelyett, hogy ha nem szállsz ki, többet nem jövünk ide. Kicsalogatom a figyelmét a kormány mögül azzal, hogy nézz körbe, meg kell jegyezzük, hogy hol vagyunk most, hogy máskor is visszataláljunk! Mit látsz? Hány emeletet jöttünk a lifttel? Gyere, számoljuk meg! De előtte még köszönjünk el (éreznie kell, hogy nem rohanunk, nincs csőbe húzva) és jól nézd meg az autót, hogy otthon le tudjuk rajzolni, rendben? Pont ilyen kék lesz!

Talán, ha ezzel lépek oda hozzá, akkor majd felnőttként is képes lesz felülkerekedni egy nehéz helyezeten, mert afelé fordul majd, ami van, a nincs helyett…

Kelt.: Jonatán 2 éves korában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.