2015. november 17. | TippekGyógyszer | olvasók: 79

Gyógyszer!

Minden gyógyszeres kezelés elején veszek egy nagy levegőt és tisztázom magamban a célt: rávezetni, hogy önszántából bevegye. Kulcsfontosságú, ahogy belevágunk. Mert aztán még legalább 7 napon át ezt kell megismételnünk —ha nem 10 napig—, akár napi 2x. Lehet, hogy negyed órát is elszórakozunk, többször neki kell futni, míg megissza, de akkor sem fogom erőszakkal a szájába nyomni. Nekem nincs arra energiám, hogy minden alkalommal ezen harcoljunk — ahelyett, hogy egyszer beletettem volna az elején. Így is lehet nézni.

Ha indulás előtt 10 perccel jut eszembe, inkább csúsztatom, mert ha én is türelmetlenül állok hozzá és csak sürgetem, akkor mit várhatok tőle? Se akkor, amikor éhes vagy álmos. Szóval körültekintően kell időzíteni, elvégre mégis csak egy kisembert készülünk éppen szocializálni…

Sokszor hangoztatják a következetes gyermeknevelés fontosságát, amit aztán olyan nehéz a gyakorlatban értelmezni, mikor rugalmasnak is kellene lenni, de tudatosnak és nem diktatórikusnak. Viszont ez most egy konkrét példa és megerősítés nekem, hogy itt nincs erőszak, de könyörgés sem. Másfél éves korára nyúlik vissza ennek az előzménye, és onnan kezdve igyekszem az értelmi szintjének megfelelően motiválni arra, hogy bevegye a gyógyszert. Nekünk bevált.

Akkortájt ismertük fel, hogy már az orrszíváshoz sem szabadna lefognunk. Nagyon sok energiába telt, hogy minden alkalommal megtaláljuk a szelíd módját, hogy megtörténjen. De egyszerűen az volt az érzésem, hogy arra az értelmi szintre jutott, amikor a bizalom rovására menne, ha ilyen módon kényszerítenénk rá az akaratunkat.

Sajnos utólag látom, hogy olyan ez, mint az önálló elalvásra szoktatás: amikor még egyéveske volt, könnyebben viseltem, hogy tiltakozik ellene, elvégre itt ülök mellette, simizem, én sosem hagyom magára! Majd megszokja és jobb lesz így neki is. Aztán egy alkalommal, amikor betettem, egyből jelezte, hogy ez neki most nem jó, aztán várta, hogy kivegyem. Nem is sírt, mert talán nem érezte úgy, hogy el kellene mennie odáig, hiszen én mindig megértem, hogy mit szeretne. De akkoriban változott az alvási szokása és én azt akartam, hogy újra az kiságyában aludjon el. Amikor látta, hogy tényleg nem akarom kivenni, olyan kétségbeesett szemekkel nézett rám, hogy szinte elszégyelltem magam, hogy én ezt eddig jónak gondoltam így. Addigra sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, már minden jelzését ismertem, nem csak a kacagást és a sírást, mint főbb motívumokat, és érthetetlen volt számára a viselkedésem. Persze, hogy kivettem.

Nyilván a szülő mérlegel. Például vérvételnél le kell fogni, mert az fáj, nem tudom meggyőzni róla, hogy ez jó lesz neki. Az orrszívás nem ez a kategória és a gyógyszerezés sem.

Legutóbb jó ötletnek tűnt azzal közelíteni, hogy ő a kispohár és az én kezem a kancsó, és most beletöltöm a kispohárba a gyógyszert. Hát nem nyűgözte le. Egy pillanatra zsákutcában találtam magam, mert semmi sem működött. A gyógyszert már pedig be kell venni.

Hát ez az! Egyszerűsítsük le, nem kell a körítés. Elvégre egy majdnem hároméveske feszít velem szemben a kanapén, akinek manapság az a kedvenc elfoglaltsága, hogy önállóan dönt az életét befolyásoló dolgokról. Ám legyen!

— Jonatán, pici korod óta mindig elmondtam neked, hogy mire való a gyógyszer, igaz? Vannak a fontos dolgok, ez is olyan — kezdtem bele határozottan a mondandómba, de közben menekülőre fogta. Megkerülte az asztalt és legózást színlelt.
— Figyelj csak, kérsz teát?
— Nem… — tovább babrált a legóval.
— Látod, azt te döntöd el, hogy szeretnél-e teát inni vagy sem! Mindig megkérdezem, hogy mit kérsz, ugye? — felnézett. Az antibiotikum az nem ez a kategória, azt muszáj. De igazán egyszerű dolgod van! Ha azt mondom, hogy gyógyszer, te máris tudod mi a teendőd. Nem igaz? Nekem nem is kell itt magyarázni. Csináljuk azt, hogy én egyszer felkiáltok, hogy gyógyszer, te meg csinálod, amit ilyenkor kell, aztán szólsz, ha megvolt. Rendben?

Azzal letettem az asztal sarkára a kis poharat, még csak nem is elé, hogy neki kelljen megtennie pár lépést, aztán fellendítettem a kezem, mint valami forgalomirányító rendőr. Direkt nem is néztem oda, vártam. Ez már megtetszett neki, hiszen bizalmat szavaztunk egymásnak. Jó, felelte. Odajött, elvette a pohárkát, megitta a fehér löttyöt és teli szájjal vigyorogva állt elém — én még mindig mozdulatlanul, légnek vetett orral. És szólt:
— Anya, megvan! — és anya repesett. Még 9 x 2 alkalommal.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.