2015. november 3. | GyereknevelésBüntetés nélkül | olvasók: 121

Felelős vagy a rózsádért

Kétségtelenül megvannak azok a “triggerek”, amik cselekvést indítanak, és míg halkabbak az ösztönök, addig egó szinten hatnak. Ezért tódul ki belőlünk olyan könnyen az indulat, mikor a sértettség lökdösi: “Mi az, hogy nem hallgat az anyjára?” — és a többi.

Különben sose pazarolnánk olyan viselkedésre az erőnket és figyelmünket, ami nem a legzsigeribb célunkért dolgozik: hogy életképes utódot neveljünk.

Az nem lesz életképes — azaz boldogságra képes—, akit folyton kényszeríteni kell valamire vagy félelemből cselekszik, se az, akinek a szeretetét teszik próbára, legyen szó gyerekről vagy felnőttről. Mert a cél nem szentesíti az eszközt…

Ha meg bírjuk állni, hogy ne zuhanjunk bele egy önsajnálattól fűtött kiabálásba és erőszakoskodásba, akkor már nyert ügyünk van, mert amint feloszlik a köd, megérezhetünk egy sokkal erőteljesebb motivációt: az együttműködést. Amíg az előbbinek csupán a pillanatnyi feszültség kioldás a jutalma —minek elillanó helyére azonnal bűntudat tódul—, utóbbi elérése annak bizonyosságával kecsegtet, hogy jó szülők vagyunk. Az egyik rövid távon enyhít, a másik hosszú távon könnyít a vállunkra nehezedő felelősségen, amit úgy hívunk, hogy gyermeknevelés.

Persze jól tudjuk és nagyon bölcsen is hangzik, hogy a dackorszaknak örülnünk kellene, hiszen ekkor erősödik meg a kicsi gyerek akarata. De a mindennapok egy roppant határozott mozdulattal bírják elkenni a púdert róla. És mi ott állunk a reggel minden nyűgével, mikor a combmagasságból sugárzó ellenállás úgy vált hangulatot bennünk, mint a vizsla pulzusa, miután eldördült a jelzés, hogy irány a vadkacsa…

Hát hajrá, fordítsunk egyet a szerepeken, hogy üldözőből irányító, üldözöttből csapattárs legyen! — megvan a pillanat, mikor az asztal körül futkos, te meg a pulcsival utána…?

Amikor úgy érezzük, hogy már nem bírjuk el ennek a fontos fejlődési szakasznak a súlyát, mert fáradtak vagyunk, kialvatlanok, elfoglaltak, feszültek, akkor nyugodtan támaszkodjunk arra az egyszerű tényre, hogy a gyerekek szeretnek játszani. Ezzel szívességet teszünk magunknak is, mert sokkal több levegő tódul a tüdőnkbe nevetés közben, mint mikor az idegtől harácsolunk. És ha egyszer bejutott, akkor jólesik majd kifújni onnan. Ki a romboló gondolatokkal, a háttérben zümmögő miazhogy-okkal és a félelemmel együtt, hogy elrontjuk, amit annyira nagyon szeretnénk jól csinálni… Mert erről van szó, nem igaz?

Én nem azért igyekszem mindig játékosan közelíteni felé, mikor megérzem az ellenállását, mert “nem merem” letörni az akartatát. Pont az a bajom, hogy “merném”, és azért kűzdök sokszor magammal, hogy ne csábuljak el ennek az olcsó érzésnek, szem elől tévesztve a célunkat. És még csak nem is azért, mert nem tudom betartatni a jónak vélt határokat. Hanem egyszerűen azért, mert sokkal jobb érzés jónak érezni magamat, mikor megtalálom a hozzá vezető utat, mint falakkal torlaszolni el azt. A szeretetnél, amit a megértés vezet és a felelősség támogat, nem lehet jobb tanácsadónk. Ez motivál. Persze mindezt már megírták nálam sokkal okosabbak…

“– Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
– Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
– Az idő, amit a rózsámra vesztegettem… – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért…”

(Saint-Exupery: A kis herceg)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.