2015. december 2. | GyereknevelésBüntetés nélkül | olvasók: 100

És akkor a következményekről…

Másnap a halk hangocskája ébresztett:
— Anya, piszilni kell!
— Ott a bilid, ülj rá, picim! — fordultam át a másik oldalamra az ágyban, hogy lássam, ahogy ráül és összemosolyogjunk, mint minden reggel.

De most rám förmedt és mutatta, hogy ne nézzek rá. Később sem bújt hozzám sőt, ahányszor hozzászóltam, visszavicsorgott és mutogatott, hogy hagyjam békén. Kértem az apukáját, hogy próbálja meg beszéltetni majd, miközben játszanak kicsit. Fájó volt ezzel szembesülni, de ugyanakkor érdekes is, mert erről az oldaláról még nem ismertem, csak tippelni tudtam, mi zajlik benne. Harag? Össze van zavarodva? Büntet? Vajon milyen reakcióra számít tőlem? Megrendülhetett a bizalma, mennyi idő, amíg túl lesz ezen?

Továbbra is vállalnom kell, ami történt és nyíltan beszélni róla, ha szüksége van rá. A pillanatnyi durvaságát csak megértéssel csillapíthatjuk. És játékkal, ami elviszi a képzeletét. Apukája ezt ösztönösen tudhatta, mert óriási legózásba kezdett vele. Én meg visszavonultam a szobába, hogy kicsit betegeskedjem “végre”…

Amikor begurult egy legó autó mellém, az volt az első lépés felém. Láttam rajta, hogy szeretne hozzám bújni, de egyelőre csak az autónak lehet. Hiányolja a reggeli ölelkezést, de átvált a tekintete egy pillanat alatt, amint reagálok rá és elutasít. Kellett még neki egy kis idő.

Fél 1 körül, mikor a tésztát főztem, felkéretőzött a karomba. Amint felvettem, elfordította a fejét és a vállamra hajtotta.
— Szia babám… Beszélgessünk kicsit?
— Nem — mondta tömören, röviden.
— Jól van, nem erőltetem. Csak úgy érzem, hogy most nehéz neked, mert haragszol is rám, de szerettél is volna idejönni hozzám, igaz? — mivel nem volt újabb elutasító válasz, csak egy halk sóhajtás, folytattam abban bízva, hogy ha kimondom helyette, amit ő még nem tud megfogalmazni, akkor megkönnyebbülhet. Láthatóan vívódott már reggel óta.

— Amikor én haragszom rád valami miatt, az nekem is nagyon nehéz ám, mert ugyanakkor szeretlek is téged. És ez olyankor elég nehéz a szívemnek. Megértem, hogy mérges vagy még rám, mert megijesztettelek tegnap, teljesen jogos, amit érzel, ezt így mondjuk.

Közben eszembe jutott, hogy az is nyomaszthatja, hogy tudja, hogy ő váltotta ki belőlem ezt a viselkedést. Micsoda teher lehet ez egy ekkora fiúcskának!

— Minden rendben van veled, kicsim, te nagyon jó fiú vagy, én tudom. És elfog majd múlni a haragod, mert nagyon szeretjük egymást, és olyankor meg tudunk bocsájtani a másiknak. Ezért mondtam, hogy bocsánatot kérek tőled, és ha majd úgy érzed később, hogy már nem is haragszol anyára, akkor megmondhatod. És mindketten örülni fogunk neki — közben direkt besétáltam a hálóba vele, ahol ez az egész zajlott, aztán lassan át a nappali felé.

Éreztem, ahogy az ölelésembe lazul. Majdnem elsírtam magam, de nem akartam dramatizálni a helyzetet. Öleltem, halkan beszéltem még hozzá, aztán betettem az ágyába, mert közben álomba szenderült…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.