
“A játék eredetileg társas tevékenység. Egyedül jól játszani az tud, akivel valaki már játszott…” (Vekerdy Tamás)
Vagyis most még rajtunk a sor, anyukák, apukák, nagyszülők, testvérek, barátok, hogy megtanítsuk a kicsiket “jól játszani”, hogy aztán boldoguljanak önállóan is. És azáltal, hogy mindenki másképpen játszik, újabb élményt és tapasztalatot szereznek rólunk és a környezetükről.
Például anyától tanulta a mozdulatot, ahogy bele lehet helyezni a formát a nyílásba vagy levenni a fedelet és vissza. Apától “a nagy dolgokat”, hogy fel lehet emelni az egész vödröt és jó hangosan kiszórni belőle mindent. Elgurítani és érte mászni már önálló ötlet, ahogy beletuszkolni a pillangót is.
A játék lehet fárasztó, meg “kötelező” és unalmas, hiszen mi már felnőttünk, nem dob fel, ha elgurul a vizes palack mellettem vagy ha poháralátétet találok a fiókban — amit előzőleg beletettem. De úgy már igen, ha közben a fiamat figyelem, ahogyan lépésről lépésre tanulja az életet, mert az ő arcáról visszatükröződve sokkal több izgalmat és csodát rejt…