2015. december 20. | AnyaságPárkapcsolat | olvasók: 125

Bedobtuk a törölközőt apával

Az úgy volt, hogy kicsit másnaposan ébredtem / lettem kiugrasztva az ágyból.
— Anya, reggel van, nézd csak! — és nézem csak, mert olyan aranyosan állapítja meg, mintha nem lenne minden reggel reggel. Készül a tea, pirítós. “Az enyémre ne tegyél vajat, anya!” — mondom, mint egy szinkronhang, amikor megjelenik tíz kicsi ujjacska a konyhapultba kapaszkodva, hogy megfigyelje, minden rendben zajlik-e.

Eltelik a délelőtt, csak semmi hirtelen mozdulat, könyv olvasás együtt, beszélgetés, gyurma… És kb. fél 2-re le is nullázódom. Érzem a pánikot magamon, elnézve a mellettem pörgő gyerekem, hogy ha nem alszik ma délután, akkor végünk. Hiába, nem lehet büntetlenül kimaradni már este, ha a kiscsaládnak nincs segítsége!

Bevetek hát mindent, hogy összehangoljam a kedélyeket, aztán feladom és behozom a laptopot, hogy a Vándormadarakra aludjunk el. Fészkelődik, felül, lefekszik, én meg kiakadok:
— Jonatán! Kurvára tedd le a fejed most rögtön!
Leteszi. Még fújok egyet a felnőttség jogán, mint aki el akarja hinni egy pillanatra, hogy jól végezte dolgát, aztán meglátom, hogy könny gyűlik a szemébe. Egyből átváltok, mert ennél még az is jobb volna, ha üvöltve bömbölne, de nem. A gyerekem nem szól semmit, csak könnyes szemmel kurvára leteszi a fejét, mert megfélemlítettem.
— Sajnálom, hogy így rád förmedtem, picim, ez nem szép dolog, bocsánat! Nem így kellett volna, most már tudom. Légyszíves, próbálj meg elaludni, mert nagyon álmos vagyok én is, és ha most elalszunk, akkor sokat tudunk játszani délután!

Simogattam még egy kicsit, enyhült a kis arca, mintha sikerült volna elcsitítani benne a riadalmat, nemsokára elaludt. Belezokogtam a párnába, amikor apukája áttette mellőlem a kiságyba. Egyszerre szorította meg a szívem a bűntudat és gubózott a torkomba kikiabálhatatlanul, hogy nem tehetem meg! Nem tehetjük meg, hogy így kifárasszuk magunkat, mert akkor ennek tesszük ki őt másnap — megérte?

Kezdenek bepörögni a gondolataim. Hol magamat vágom a falhoz a saját kezemmel, mint egy akciófilmben, hol azt vizualizálom, ahogy a férjemnek esek. Hánykolódom, aludnom kellene, de azt nem tudok — csak annyit, hogy most már lelkileg is teljesen szétfolytam. Mit kezdek vele, ha felébred 2 óra múlva? 

Persze arra még volt erőm — erőnk —, hogy csúnyán összevesszünk az apjával. Ismerem ezt a beszűkült tudatállapotot, mikor egymástól szívjuk el a levegőt, csak mert nekünk éppen kevesebb jutott — úgy érezzük. Ilyenkor fel kell adni ezt a gyermeki reakciót, ami ott gyökeredzik valahol mélyen, valahol hátul, és gombnyomásra pöccent.

Adjuk fel! Lépjünk hátra kettőt! Ismerjük a kimenetelét, de nem lesz idő a feloldozásra a végén, mert előbb fog felébredni az a szöszke fej, és nem, most nem ahhoz kell bújni, jó mélyen beleszippantani, rajta vígasztalódni, a társunk felé meg haragot tartani. Ne mossunk össze mindent, csak hogy a kibogozhatatlan érzelmek rejtekében nyalogathassuk a vélt sebeinket. Ideje két lábra állni, hogy a karjaink ölelkezhessenek. Mert kell a béke ahhoz, hogy majd átbeszéljük a felcsúszott érzelmeket. Minden tüske egy száron termett…

De nem most. Most egy instant terv kell, anyának és apának, hogy összetákolják magukat. Amikor a tisztánlátásunkat az önsajnálat ködösíti be, akkor mielőbb olyan helyzetet kell teremtenünk, amiben döntésképesek lehetünk. Apró, pozitív mozzanatok egymásutánjába kapaszkodva, lépésről lépésre kijuthatunk a mélyéről. Jelenleg nagyvolumenő változásokra nem vagyunk képesek, ezért is zizzentünk össze és kezdett nyomni a tehetetlenség — pl. hogy most azonnal jöjjön egy nagymama, aki derűsen eljátszogat a nap második felében a kicsifiúnkkal, míg mi úgy heverésszük ki az elmúlt napokat, ahogy annak előtte. Ha a legvágyottabb elérhetetlen, keressük a kivitelezhető verziókat. A lényeg, hogy valami jólesőt hozzunk össze mielőbb. Önjutalmazás ON!

Tíz perc múlva csönget a pizza az ajtóban, közben további kétes termékekkel tértem vissza a boltból, ahova olyan elszánt arccal nyitottam be, mint egy titkosügynök, aki ballonkabátot visel a fekete bőrcucc fölött — vagy egy anya, aki nassolnivalót áhít, macinaciban a kabát alatt. És nem egész negyed óra múlva indul a szombat délutáni mozi, hogy a végén azzal a megnyugvással a tekintetünkben emelkedhessünk föl a kanapéról, hogy hatással vagyunk az életünkre! A feszülős fáradtság nyújtózkodós pilledtséggé szelídül, mikor úgy kapcsolódunk ki, mintha csak ketten élnénk együtt. A kritikus 2 óra elteltével pedig már azt lessük, hogy na, mikor ébred már fel az a kismuki, aki olyan jó, hogy van nekünk! Bizony ennyit tud fordulni a világunk, ha van egy összehangolt terv, mikor Mr&Mrs.Black kicsit bedobja a törölközőt…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.