2015. január 17. | GyereknevelésHiszti? | olvasók: 86

Majdnem elzavartam

Járkálás közben ivott. Odaléptem, hogy megtartsam a kezét, mire kitartotta a poharat oldalra, és kiöntötte belőle a maradékot, aztán az asztalta dobta. Nemcsak az „szakadt el”.

– Nem! Nem! Ezt ne csináld! – üvöltöttem – A francba már! Most mire volt ez jó?!!! Ez veszélyes!

Kutattam a fejemben, hogyan is lehetne szépen, meg mit is kellene mondani, de nem sokat láttam már a leszálló ködben.

– Azonnal menj a… bunkidba!– förmedtem rá, meggyőződve arról, hogy most valóban ez lesz.

Amint kimondtam, hasonló zavart láttam az ő arcán is, mint ami az enyémre kiülhetett. Azt hiszem, a mondat felénél eszembe juthatott, hogy nincs is saját szobája, ahova küldhetném. Utolsó próbálkozásként bevillant, amit a pozitív fegyelmezésről olvastam, így dobta a gép „a bunkit”. Totális képzavar! Sosem küldtem még el őt egyedül sehova.

Hogy valami értelmeset is csináljak, elmutogattam neki „az egyezményes jeleken”, hogy a pohár páfffff, és már nem lehet inni belőle, meg ha megvágod magad, az fáj, a szőnyeg meg csupa víz. Nagy beleéléssel és sajnálkozással az arcán fél óra múlva is visszajárt a szőnyegre elmutogatni újra az egész jelenetet. Amit nem így kellett volna kezelnem.

Egy másik alkalommal sikítva mutatta, hogy véletlenül kiszórta a táskámból a pénzérméket. Nagyon megörült neki. Imádom ezt az őszinte rácsodálkozást, egy pillanatra még én is elhiszem, hogy ez mennyire fantasztikus! Persze elillant a rám ragadt derű, amikor félbemaradt az összeszedegetés, mert másik játékba kezdett. És már nagyon kellett volna indulni, de még fényévekre voltunk tőle.

Majd ráérek később következetesnek lenni! – határoztam el magam. Gyorsan elkezdtem fölkapkodni a pénzeket ahelyett, hogy őt próbáltam volna rávenni ugyanerre. Csak azzal nem számoltam, hogy erre rémisztő csatakiáltásokat hallatva megindul felém, majd toporzékolni kezd, hogy „nemnemnemnemnemnem!”

„Ez most hiszti!” – szólalt meg bennem egy hang régről, hát, engedelmesen váltottam szigorúra: ennek véget kell vetnem! De kirántotta a kezét az enyémből, továbbrohant, és négykézláb vágva magát sírt. Édesem! Láttam rajta a kínt. Megláttam, hogy bent rekedt a szó, ami lehet még ki se jött soha. Nem tudta elmondani! Nem tudott odakiáltani nekem, hogy „héé, anya, azt majd én befejezem!” Vagy akármi mást. Ehelyett csak a szándék lódult meg benne, majd a csalódottság, mert már késő volt, a kezemben voltak a pénzek, gyorsan történt minden.

Megsajnáltam, ahogy a padlónak bömbölt. Beszéltem hozzá, hogy semmi baj, már értem, hogy azt szeretted volna, hogy hagyjam abba, csak nem tudtad kimondani. Elég nagy vagy már, hogy akarj, de kicsi még, hogy mindent elmondj, igaz? – ölelgettem, ahogy hüppögve a nyakamba roskadt. Karnyújtásnyira a szavaktól.

Ha szeretnél még több tippet és gondolatot olvasni ebben a témában, akkor neked szól a Nekünk Bevált könyv! 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.