2015. október 17. | GyereknevelésDackerülés | olvasók: 118

A trükközésről

Elvonom a figyelmét valami teljesen másra, miközben felkerül a cipő a lábára, bekötődik a biztonsági öv, kikerül a kezéből a töltőkábel. Ugye ismerős?

Másfél éves korukra igazán nagy gyakorlatra tehetünk szert a figyelemelterelés terén. Ám ahogy nyiladozik az értelem, kerekedik az egó, úgy csökken a hatékonyságunk. Hiszen hatással akarnak lenni az eseményekre, ami nagyszerű dolog! — amíg egyirányba haladunk. Ugyan mindig ér meggondolni magunkat, de ha ez egyáltalán nem opció, akkor trükközéshez folyamodunk, fenyegetőzés és kiabálás helyett.

A figyelemeltereléskor lényegében passzív szerepet tölt be a kisember, mert míg ő másfelé figyel, addig én csinálom meg “rajta”, amit szeretettem volna. Kicsi korban még könnyen le lehet nyűgözni, mert minden zajra odakapja a fejét, mindent látni akar. Ehhez képest a trükközéskor — mi így hívjuk—, már aktív részese a helyzetnek, konkrét feladatot kap, pl. válassza ki, hogy a pulcsit veszi fel előbb vagy a nadrágot. Ez összhangban áll a korával, a testtudata is fejlettebb (már tud futni, ugrálni), nem lehet csak úgy elvonni a figyelmét arról, ami éppen történik vele. Szülőként pedig “csak” annyi dolgunk van, hogy a saját gyerekünk fejődésének üteméhez igazítsuk a viselkedésünket.

Utólag visszatekintve, úgy érzem, hogy sokszor többet vártam el a 9-12-18 hónapos babámtól, mint amire ő akkor érzelmileg és értelmileg képes lett volna. Például, most már biztos nem reagálnám túl a kajaledobálást, hanem elterelném róla a figyelmét, hogy ne is vésődjön be neki ez a mozdulat, újra és újra aktiválva a magából kikelt anya látványát, ami fél éven át megunhatatlan műsornak bizonyult…

Ugyanakkor a passzív jelenlétnek is megvan a maga “korhatára”, ami után már nem szerencsés ebben tartani őket. Ha érezted már úgy magad, mint aki éppen kerékbetöri a kétévesét, miközben csak a pulóvert próbáltad ráadni, akkor biztos tudod, mire gondolok. Nem működött semmi figyelemelterelés, hát úgy voltam vele, hogy nem visszakozom már, gyorsan ráhúzom. Amikor a nagymama gondolta ugyanígy, akkor volt alkalmam kívülről ráborzadni a jelenetre és felismerni, hogy a fiúnk egyértelműen kinőtte ezt a hozzáállást!

Ennek a fordítottja, mikor a kétéves maga ragaszkodik a passzív szerephez, például, hogy mesét nézzen, miközben eszik/etetik, mert így szokta meg. A korából fakadó “aktivitás” pedig csupán abban nyilvánul meg, hogy nem hagyja, hogy a szülő elvegye tőle a készüléket…

Nem megoldás telefont nyomni a gyerek kezébe, csak hogy elkerüljük a “balhét” alapon. Hiszen nekünk kell felsegíteni őt a következő fejlődési szintre, hogy a számára legbiztonságosabbnak érzett közegben, általunk tapasztalja meg a határait. Azt, hogy milyen érzés, amikor valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné és aztán hogyan tovább. Ha mindezzel majd intézményi keretek között találkozik először — a bölcsődében vagy az óvódában—, borzasztó nehéz időszak vár rá és ránk is. Ahogy ők nőnek, úgy nekünk is fel kell nőni a szülői szerephez. Ne hagyjuk cserben őket!

A trükközés egy jó eszköz a kezünkben, hogy erőszakmentesen segítsük át a gyerekeket az érzelmi hullámokon, miközben viszonylag gördülékenyen halad előre a nap. EZÁLTAL szoktatva őket a rutinra és együttműködésre. Ebből az időszakából pedig szépen vezet át az út — ugyan jóóó hosszan és rögösen, át a dacos hónapokon —, az önállóság felé. Szerencsés utat minden szülőnek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.