2015. április 8. | GyereknevelésÖltöztetés | olvasók: 73

Engedékeny szülő lettem?

A kisfiam születése előtt sokkal szigorúbb “anya” voltam. Olyan, aki nem értette, hogy a nővére miért várja ki, amíg a háromévese kiválasztja, hogy mit vegyen fel. Aki a hálószobájuk legtávolabbi pontjára tervezte a babasarkot. Aki biztos volt benne, hogy nem fog órákig ringatgatni és meggyőződése volt, hogy a hisztiző gyereket fegyelmezni kell…

Aztán 2 évvel és 512 blogbejegyzéssel később azt a kérdést találom feltenni magamnak egy reggel: vajon túl engedékeny szülő lettem?

A kisfiam nem jön oda elsőre, amikor hívom, hogy öltözzön föl. Se másodjára, se harmadjára, se azután, hogy kapott még egy kis időt. És ilyenkor bizony könnyen bevillanni egy “mi az, hogy…” kezdetű mondat, ami szabad utat nyit az indulataimnak…

“Mi az, hogy nem jön oda, amikor hívom?!” — apukám hangján szólalok meg magamban, tudom, és ettől leszek bizonytalan és támadó. Hiszen felmerül bennem a kudarc képe, hogy ezek szerint valamit nem csinálhatok jól?!

“Bolondot csinál belőled a gyerek! Na, ennyit a modern nevelésről! Tétlenül ácsorogsz, amíg ő úgy nem dönt, hogy…?!” — itt már többeket hallok magam körül.

És így teker maga alá a belső monológom, aktiválva azokat a viselkedésmintákat, amiket feltehetően gyerekként másoltam az eszköztáramba. Amiket felnőttként próbálok lecserélni valami másra.

Kiabálás, fenyegetőzés, érzelmi zsarolás, büntetés, megszégyenítés. Veszélyesnek tartom a szülői szigorúság egóból tüzelt reakcióit, mert lassanként falat von gyerek és szülője közé. (Ugyanakkor egy életre függésben tarthat a mélylélekbe plántált megfelelési kényszer, mintha egy leeresztett kötélen próbálnánk feljutni egy megmászhatatlan falon…)

Lehet, hogy könnyebbnek tűnik ellentmondást nem tűrő szülőnek lenni a mindennapokban, mint a gyerek ösztönös együttműködésére játszani. Hiszen ők kitaposott úton járnak, míg utóbbiaknak törni kell. Könnyebb is megbotlani, és máris nyakukon a kétkedés: vajon mennyire lehet ez a “kísérletezés biztonságos”?

Sok esetben a felmenőkkel ágálni, lehalkítani az egónkat, merni időt adni magunknak és neki a fejlődésre, a változásra. Időt, ebben a rohanó világban. Igazi hazárdírozás, nem igaz?!

Az “amíg ő úgy nem dönt, hogy” most szerencsére azzal folytatódott, hogy elmondtam neki minden drámát mellőzve, hogy most muszáj lesz idehoznom. Megértem, ha sírni fogsz, mert ez így egyikünknek sem jó. Sírt is, de kedvesen folytattam, miközben próbáltam ráhúzni a harisnyát. Látod, most nem döntöttél jól, mert rosszul érzed magad és én is, hogy meg kellett ragadjalak. Pedig játszhattunk is volna ehelyett! A talppuszinál már a könnyek mögül nevetett. Holnap újra megpróbáljuk, rendben? — bíztattam szeretettel, mert a megoldást kereső szülő is tud magabiztos lenni, amint eszébe jut, hogy a türelme mindig megtérül…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.