2014. október 20. | TippekTisztálkodás | olvasók: 17

A kéztörlésről

Próbálom folyamatában látni a helyzetet, hogy elcsípjem „a miérteket”, és ne az ő fülit! – ahogy a nagymamám mondaná. Mert előbbinek minden bizonnyal több haszna lesz.

Adott egy 22 hónapos gyerek., aki tiltakozik. A kiváltó ok a szalvétával közelítő édesanya megjelenése volt. A gyermek kezeit elzárta a felnőtt elől. Itt megjegyzem, hogy a kéztörlés szándék okafogyottá is vált, miután a kézfejét borító, ujjredőkben megbúvó paradicsomos szósz érintkezett a fehér-fekete csíkos textíliával, amit viselt.

Mindebből arra következtethetünk, hogy a gyermek megfelelően fejlett. A lejátszódni készülő esemény teljes tudatában igyekszik érvényre juttatni önálló akaratát, vagyis korosztályának megfelelő válaszreakcióval lépett fel. A szülőben ez némi zavart keltett ugyan, de csak erősödött benne a kéztörlési szándék. Legyünk elnézőek vele, és mondjuk úgy, hogy „pedagógiai szándékkal nem hátrált meg”!

Majd egy vicsorgó kisfiút láthatunk, aki elégedetten kacarászva törli a tálcáját egy szalvétával. „Igaza lett a kis akaratosnak, szó sincs kéztörlésről!” – mondhatnánk fejcsóválva. Itt jön azonban a fordulat, mert még az is lehet, hogy a szülők is eredendően jók, ha igyekeznek.)

„Terrible two! Nem megmondtam?! Mindegyik kezelhetetlen lesz! Vigyázz, ez már az! Most ne engedj neki, mert aztán megtanulja! El lesz kapatva!”

Először is elhessegette a feje fölül a jajongó hangokat, amiktől nem látta kristálytisztán, hogy merre is induljanak el kézen fogva. Aztán arra emlékeztette magát, hogy minden gyerek alapvetően jó. Ha nem is mindig ez az első gondolata, amit meghall onnan bentről… Erre a bizonyosságra alapozva, megkérte a kisfiát, hogy törölje le a tálcáját a szalvétával. A gyermek boldogan teljesítette az őszinte és ösztönző kérést, amit anya megköszönt, egyértelműen visszaigazolva, hogy ezt tartja helyesnek. Majd továbbfűzte a kérést, hogy most az ő száját is legyen szíves, amit persze már senki nem bírt röhögés nélkül. Innen pedig csak egy pillanat volt már, hogy a nyomás alól felszabadult gyermek önszántából a sajátját is megtörölje, és mutassa, hogy ő már a saját kezét is megtudja. Illetve a maradékot, amit nem kent bele a pólóba.

Ellenkezni kell, ellenkezni jó, hogy megtanuljon együttműködni a gyermek és a szülő. Milyen praktikus, hogy erre számolatlan alkalmunk adódik egy nap, igaz?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.