2016. január 18. | Sorozatokbeszoktatás | olvasók: 451

7. Az elválás 

Szerintem jobb, ha jelezzük a gyereknek, hogy mi elmegyünk, és ő marad a nagyinál, mint hogy szó nélkül lelépjünk. Viszont azt látni, ahogy anya kisétál a bölcsiből, az talán nem ugyanez a helyzet. A nagymamát már jól ismeri, de a bölcsis nénivel csak most ismerkedik. Van, akinek erre a helyzetre is meg kell érni… 

Nyílt elválás?

Ugyanakkor nem vonom kétségbe a barátnőm tapasztalatát sem. Ő biztosan érezte, hogy nekik így kell csinálni. A kisfiának meg kell élnie azt a pillanatot, mert ha látni fogja az anyukáján, hogy nem bizonytalanodik el a helyzet helyességét illetően, akkor ettől kerül helyére a dolog a kicsiben is, hamarabb megnyugszik. Úgyhogy ők a „nyílt elköszönést” választották.

Kislisszanás?

Én nem voltam ennyire magabiztos. Ezért még odafelé sétálva elmondtam neki részletesen, hogy mi fog történni, mint egy mesét: Te fogsz csöngetni, mire Esma kitárja az ajtót és azt mondja, hogy… Mit is?? — ezen nagyon nevetett, hogy nem tudom — Áá, megvan! Jó reggelt, Jonatán! Aztán együtt megyünk be, ő majd leveszi a cipődet, add neki oda a mamuszodat, jó? És utána mehetsz is játszani a többiekhez. Én pedig elmegyek kávézni egyet, meg írni a laptopomon. Ebéd után pedig visszajövök.

Nem vártam helyeslést tőle, de láttam az arcán, hogy átment az infó. Később volt, amikor elkezdte mondogatni, hogy nee, inkább maradjak! Akkor nem bocsájkoztam vitába vele, próbáltam másra terelni a szót. Leginkább arra a klassz parkolóházra, ami otthon nincs, csak a bölcsiben.

Sokáig így is zajlott minden reggel: elmondtam neki címszavakban, hogy mi fog történni, aztán bekísértem az ajtón, láttam még, ahogy cipőt vált, és amikor ő fordított hátat nekem, hogy meginduljon a szoba felé, akkor mentem csak el. Az volt az érzésem, hogy pontosan tudta, hogy elfogok menni, ezért nem volt átverés, de kihasználtuk, hogy elvonták a figyelmét. 

Megható volt látni, amikor pár hónapra rá elkezdte használni a bölcsibuszt, és már nem én vittem reggelente. Isztambulban ez bevett szokás, mert különben az irdatlan reggeli dugóban nem érnének be a munkahelyükre a felnőttek.

Az első két napon még takarásban álltam, kerülve a szituációt, hogy meglásson, és esetleg elsírja magát. Vagy csak magamtól tartottam? Az is lehet. Mindenesetre a harmadik reggel találkozott a tekintetünk, rám mosolygott, és mutatta, hogy fogja a biztonsági övet, ahogy kértem. Bólogattam, és bohóckodni kezdtem gyorsan, nehogy kibuggyanjon a szemem sarkán a büszkeség. Megértünk erre is! A többi kisgyerek is nevetett, az egyik visszagrimaszolt, így hülyéskedtünk, amíg el nem mosódott a távolódó busz képe előttem.

Azóta sem sírom el magam, amikor az egyméterke önállóan száll fel a buszra. Végtére is örömkönnyek voltak ezek, hogy eddig elegendőnek tűnik mindaz, amit a batyujába tudtunk tenni pár év alatt, mi „ólomlábakon suhant”…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.