2016. december 26. | AnyaságAnyalét | olvasók: 1891

5 tipp, ha felmegy a pumpa

A tudatos jelenlét, avagy a mindfulness ma már az élet minden területén jelen van – és igen, még abban is segít, hogy türelmesebb anya légy. De vajon mit lehet tenni, ha már megy fel a pumpa? A kiabálás, mint tudjuk, nem válik be. És az sem segít, hogy a gonosz kis belső hang ilyenkor azt szajkózza: Rossz anya vagy! Mi a csudát lehet ilyenkor tenni? 

 

Nos, semmit. De tényleg semmit — nyugtat meg Dr. Laura Markham — Tudatosítjuk az érzést, mélyeket lélegzünk, és NEM csinálunk semmit. Amikor megy fel a pumpa, jön vele az a sürgető érzés is, hogy tenni kell valamit. Bármit. De ez csak vészreakció. És a gyereknevelés, bár sokszor nem így érezzük, általában nem vészhelyzetek sorozata.

Tehát a legtöbb (és legeredményesebb), amit tehetünk, hogy mielőtt bármit is tennénk, előbb visszanyerjük a nyugalmunkat. Hogy miért? Mert ha indulatosak vagyunk, az agyunk racionális része kikapcsol. Így, ha dühből vagy félelemből cselekszünk, sosem tudunk konstruktívak lenni.

Kedvenc definícióm szerint a mindfulness azt jelenti, hogy felfigyelünk, ugyan, a saját érzéseinkre és gondolatainkra, de nem reagáljuk le őket. Sharon Salzberg, meditációs oktató még lényegre törőbben fogalmaz, amikor azt mondja,

„a tudatos jelenlét annyit tesz, hogy nem vágod szájon a másikat”

Teljesen természetes, hogy akkor és ott úgy érezzük, MUSZÁJ közbelépnünk, különben a gyerek „megússza” a rosszalkodást, és ettől, felnőve, szörnyű ember válik belőle. De ezt csak a félelem mondatja velünk, és, ha ennek hatására cselekszünk, azzal csak rontunk a helyzeten. Később, persze, észbe kapunk, hogy bizony elragadtattuk magunkat, és nem szeretettel terelgettük a gyereket a helyes irányba. Nem segítettünk neki abban, hogy felelősségteljesebb és együttműködőbb AKARJON lenni. Ehelyett – csordultig telt érzelmi puttonyunkból – rázúdítottuk szeretett, kiszolgáltatott gyerekünkre ezeket a rémes érzéseket.

Mit lehet érdemben TENNI, amikor azt érezzük, hogy megy fel a pumpa?

1) Vegyük észre, hogy kezdünk belecsúszni abba a bizonyos „harcolj vagy menekülj” lelkiállapotba. A jel, az lehet egy ingerült sóhajtás, a hangerőnk emelkedése, az állkapcsunk befeszülése. De jelezhetik frusztrált gondolatok is. A lényeg, hogy amint észrevesszük, hogy kezdünk kijönni a sodrunkból, azzal máris adtunk magunknak egy figyelmeztető jelzést: Vigyázz! Ebből baj lesz! De még eldöntheted, hogyan reagálsz.

Tény, hogy nehéz észrevenni ezeket kis bosszúságokat még azelőtt, hogy elöntené agyunkat a lila köd. De, ha gyakorolunk, ez is egyre könnyebben megy majd – ezzel, ugyanis, szó szerint átprogramozzuk az agyunkat, és arra trenírozzuk, hogy lassítsa le azt a folyamatot, ami alatt eljutunk a haragig. Szerencsére gyakorlásra, nap, mint nap, mindannyiunknak bőven van lehetősége. (És még azt hittük, hogy ez rossz dolog!)

2) Álljunk meg, (egy pillanatra) dobjunk el mindent, és vegyünk egy mély lélegzetet. Ha a helyzet nem igényel fizikai beavatkozást, akkor csak maradjunk veszteg, és lélegezzünk mélyeket. Ha épp azon vagyunk, hogy leállítsuk a gyereket, hogy ne püfölje tovább a kutyát, vagy ne hajigálja a játékait, közben akkor is lélegezzünk mélyeket. Ez megakadályozza, hogy stresszhormonok árasszák el a vérünket. Ráadásul tudatosítja bennünk a harag érzését, így nem kapcsolunk át robotpilótára, és kezdünk őrjöngeni, Gondoljunk erre a módszerre úgy, mint egy hatalmas PAUSE gomra!

3) NE tegyünk semmit! Csak lélegezzünk mélyeket, és tűrjük a bennünk kavargó érzelmeket, amíg el nem múlnak. Ezek garantáltan borzalmas érzések lesznek. Kedvünk lenne tombolni (értsd harcolni), vagy elfutni (vagyis menekülni), esetleg kajával vagy kütyüvel tompítani magunkat (lefagyni). Lehet, úgy érezzük, nem kapunk levegőt, esetleg a hányinger kerülget minket. De ha mélyen beszívjuk a levegőt, miközben ezekre az érzésekre koncentrálunk, akkor el fognak múlni. Ha ez nem megy, öleljük körbe és szeretgessük meg magunkat. (Igen, ez giccses, de beválik.)

Hogy ez sikerülhet-e minden alkalommal, amikor mérgesek vagyunk? Az csak egy szentnek menne. De valahányszor sikerül, kiürül az érzelmi puttony, így legközelebb már kisebb lesz az esélye az eltévelyedésnek. Ráadásul ezzel példát mutatunk a gyereknek érzelmi intelligenciából. Dan Siegel agykutató szerint ezzel kifejezetten elősegítjük a gyerek agyi fejlődését.

4) Igyekezzünk a gyerek nézőpontjából látni a dolgokat! Ha biztosak vagyunk benne, hogy nekünk van igazunk, és a másik téved, azzal máris harci üzemmódra váltottunk, és az ellenség maga a gyerek. Csípjük, hát, fülön azokat a gondolatokat, amelyek azt üzenik, hogy a gyerek most direkt nehezíti meg az életünket. Mert ha ezek elszabadulnak, akkor előbb vagy utóbb, de eldurran az agyunk. Fogalmazzuk át ezeket úgy, hogy közelebb álljanak az igazsághoz: „Ezzel most azt mutatja meg, hogy nehéz pillanatokat él ált; szüksége van a segítségemre.”

5) Válasszuk a szeretetet. Amikor cselekszünk, az mindig egy lehetőség arra, hogy válasszunk szeretet és félelem között. (A harag mögött, ugyanis, mindig félelem bujkál.) Ha sikerül elszakadni a „harcolj vagy menekülj” kényszerszülte döntéshelyzetből, akkor végre azt tehetjük, amit a gyerekeinknek is tanítunk: Jobb döntést hozhatunk.

Hogy ez mit jelent, azt az adott pillanatban, mindig tudni fogjuk. Talán azt, hogy:

  • meghúzzuk a határt, de empatikusak maradunk. („Most azt szeretnéd, hogy … Tudom, nehéz ez neked, amikor …”)
  • összeszedjük minden együttérzésünket, hogy a dühös gyerekünk kellő biztonságban érezhesse magát ahhoz, hogy leengedje a düh pajzsát, és utat engedjen a könnyeknek vagy a félelmeknek, amelyek a viselkedését irányítják.
  • játékos módba kapcsolunk, hogy ne maradjon szégyenben a gyerek.
  • meghallgatjuk, mitől borult ki ennyire a gyerek.
  • ölelésre tárjuk a karunkat.

És a tanulság? Azt majd akkor vonjuk le, ha már mindketten megnyugodtunk. Akkor már meg tudjuk hallgatni őt, és empatikusan tudunk reagálni. Jobb döntéseket hozunk, és olyan szülőként viselkedünk, amilyenek lenni szeretnénk. De amíg nem nyugodtunk le, addig ne oktassuk ki a gyereket, különben óhatatlanul is rosszra tanítjuk.

Emberek vagyunk, gyerekkel élünk, rendszeresen előfordul, hát, hogy „harcolj vagy menekülj” üzemmódba lépünk. Erre bizton lehet számítani.

 

A gyerek dacol.

A gyerek nyavalyog.

A gyerek hisztizik.

A gyerek elfelejt valamit.

A gyerek ránk se bagózik.

Az egyik gyerek csépeli a másikat.

Képes vagy a szeretet választani?

Written by Dr. Laura Markham, founder of AhaParenting.com and author of Peaceful Parent, Happy Kids: How To Stop Yelling and Start Connecting and Peaceful Parent, Happy Siblings: How to Stop the Fighting and Raise Friends for Life

Fordította: Garamvölgyi Andrea

Forrás: http://www.ahaparenting.com/blog/10_Ways_To_Guide_Children_Without_Discipline

illusztráció

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.