2015. március 26. | Sorozatokbüntetés | olvasók: 74

4. Bátorítsuk korrigálásra!

A gyerek tudni akarja, hogyan lehet helyre hozni a dolgokat – persze utólag, nem akkor, amikor még dühös. De ha elmúlt a haragja, szeretne esélyt kapni arra, hogy jóvá tegye, amit elrontott, hogy helyreállítsa a jó viszonyt, és újra jó érzésekkel gondoljon saját magára.

Többségünk azt gondolja, olyanokat kell mondanunk, hogy „menj, és most rögtön kérj bocsánatot a bátyádtól”, de ez megalázó, és csak ellenállást vált ki a gyerekből.

Inkább segítsünk a gyereknek megküzdeni azokkal az érzésekkel, amelyek a kirohanását okozták. Aztán, amikor már visszanyerte érzelmi egyensúlyát, bátorítsuk arra, hogy jóvá tegye a történteket:

„Az öcséd nagyon elkeseredett, amikor ledöntötted a tornyát. Hogyan lehetne őt megvigasztalni? … Micsoda remek ötlet!”

Ha erre azt feleli: „Nem akarom megvigasztalni! Utálom őt!”, akkor még mindig nagyon dühös, és szüksége van a segítségünkre. Ilyenkor térjünk vissza oda, hogy elismerjük az érzéseit, és segítünk neki feldolgozni a zaklatottságát:

„Még mindig nagyon haragszol az öcsédre… Ilyenkor nehéz elhinni, hogy máskor meg szereted őt, és hogy megint jól érezheted magad, igaz?… Lehet, hogy talán szívesen mondanál valamit a testvérednek. Szeretnéd, ha segítenék ebben?”

Aztán ha elkezd megnyugodni, megint lehet próbálkozni nála. Ha még mindig ellenáll, hagyjuk rá a helyzet megoldását: „Tudom, hogy még mindig haragszol az öcsédre, és megértelek. Tudom, hogy ha majd jobban érzed magad, akkor pontosan tudni fogod, hogyan békülj ki vele, és hogyan hozd helyre a dolgot.”

El sem hinnénk, de a gyerek tényleg megpróbálja majd rendbe hozni a dolgokat, ha a családban egyértelmű elvárás lesz ez mindenkivel szemben, aki valami rosszat tesz; és nem fogja azt érezni, hogy büntetéssel vették rá erre. Megtanulja, hogy amikor megbántjuk a másikat, azzal sérül a kapcsolat – és megtanulja vállalni a felelősséget a kapcsolat helyreállításáért.

Written by Dr.Laura Markham


Vajon én “rendbe hoztam” azt a reggeli összezördülést az apukájával? — ez ugrott be, amikor éppen azt ecseteltem neki, hogy ő mit csináljon legközelebb másképpen…

A Sajtos mese egy veszekedős délután másnapján került elő. “Látod, ez a két mackó úgy veszekszik ezen a nagy sajton, ahogy te és Betti. Emlékszel?” — kerek szemmel nézte őket. “Add ide! Nem adom! — utánoztam a hangjukat — Micsoda butaság, látod?”. Mert aztán jön a róka, aki túl jár az eszükön, és ők hoppon maradnak, egyikük se eszik a sajtból. Azt hiszem, ez a konklúzió még nem ment át neki teljesen, de a veszekedős rész hatott! Többször eljátszotta azóta a húzavonát. Mindig mondja, hogy neeeem, aztán meg mutatja, hogy tesssék, és mosolyog. Én meg helyeslően bólogatok (miközben körbeszambázza a szobát az asztráltestem…).

Azt hiszem, mi együtt tanuljuk a szeretet nyelvét. Ő ebben nagyon jó példa, mert még nem korlátozza gőg, se sértődés vagy szégyenérzet, képes teljes szívből akarni a jót, a vidámságot maga köré, csak abba az irányba kell terelgetnem — a saját példámon keresztül…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.