2016. január 14. | Sorozatokbeszoktatás | olvasók: 542

3. Hallgassunk a pedagógusra!

Ugyan a felállás adja magát, hogy nekünk „alapból” bíznunk kellene a pedagógusban, hiszen neki az a munkája, hogy a gyerekemmel (is) foglalkozzon stb. De természetes, ha nem megy rögtön. Mégis csak egy idegen emberre hagyjuk a legféltettebbet! – később majd ez már könnyebben megy.

„A beszoktatás erről is szól, hogy lássuk egymást élesben” – mondta anno a bölcsis pszichológus. A pedagógus számára is ismeretlen még a gyerekünk. Úgyhogy legyünk türelemmel, végig kell próbálnia, hogy mivel tud hatni rá.

 De az alapvető jóérzésünkben ne ingasson meg senki: a hosszan sírni hagyás, anya öléből kiszakítás, negatív „motiválás”, ami mind a gyerek biztonságérzetét ássa alá, nem beszoktat, hanem traumatizál.

Indul a mandula

Arról korábban írtam, hogy nem mentem be a csoportszobába. A bölcsi vezetője annyit kért az ott tartózkodó szülőktől, hogy olvassuk a könyvet, amit magunkkal hoztunk, és ne is tartsuk szóval a gyereket, mert a cél az, hogy megértse: maradhat mellettünk, de a buli nem itt van, hanem a csoportszobában. Ők majd intézik a többit. Ilyen egyszerű. És akkor majd önként jön és marad is.

A kisfiam első két alkalommal egyenesen besétált a többiekhez, de második nap hamar visszajött. Láttam rajta, hogy fáradt és félénkebb. Adtam neki egy kis almát (gyümölcscukor miatt), miközben arról kérdezgettem, amit már tud. Ellensúlyozandó azt a sok ismeretlent, amivel most került szembe.

– Neked hogy hívják az apukádat? Milyen színű a szőnyeg? És a lámpa hol van? Meg a térded? – feloldódott újra, és még ebédelni is lement a többiekkel.

A harmadik napon befészkelte magát velem szemben. Időnként feltűnt a bölcsis néni egy-két aranyos gyerekkel és játékkal, de nem ment velük. Aztán lehoztak az emeletről egy egész parkolóházat, és bevitték a csoportjukba. Kicsi fiamnak egyből felcsillant a szeme.

– Maradj itt, kicsim, nyugodtan! – mondtam neki, aztán kivártam. Vagy szeretnéd megnézni te is? – bólogatott. Jó, de gyere majd vissza, én itt leszek! — cinkosan mosolyogott az ajtóból, aztán vissza sem jött ebédig.

Egy másik matrica-helyzetben, amikor nem akart a többiekkel tízóraizni, elküldtem az otthonról hozott barackkal, hogy kérje meg a bölcsis nénit, mossák meg együtt.

Megállt a tudományom

Annyira jól ment, hogy azt terveztük, a hétvégét követően elmegyek egy órára. Csakhogy kicsifiú visszakozott, nekem pedig megállt a tudományom. Befeszültem. Mintha tesztelte volna a helyzetet és engem. Én meg persze próbáltam irányítgatni, motiválni, miközben észre sem vettem, hogy elfelejtettem olvasást mímelni. Újra megkértek rá.

A negyedik napra bizony odaértünk a híd lábához, kéz a kézben. Ő már rajta állt, csak mindig vissza-visszalépett hozzám, mert megszokta, hogy rám figyel, ezért nem hallgatott a túloldalról hívogató szavakra…

Másnap feltettem a könyvet az arcomra, mint aki olvas. Bepróbálkozott, hogy foglalkozzak vele, de hárítottam. Aztán rosszalkodni kezdett, hogy felhívja magára a figyelmet: ugrált a kanapén, leszórt ezt-azt a földre. Komikus jelenet volt. Időbe telt, de megtört a jég. Mintha azt gondolta volna magában, hogy „Jól van, anya, vettem az adást”, sóhajtott egyet, aztán csatlakozott a többiekhez.

Megkönnyebbültem, hogy nekik lett igazuk. Hülyén hangzik, de ez volt a bizonyíték arra, hogy működhet mindaz, amiről addig csak elméletben beszélgettünk. Hátraléphettem kettőt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.