Az intézménnyel összhangban

Szerencsémre ez a gondolat támogatásra talált a bölcsiben, ahova a kisfiamat szoktattam be. Ők is azt javasolták, hogy helyszűkében ne menjenek be a szülők a csoportba, hanem egy félemelettel távolabb eső szobában foglaljanak helyet. Itt ülhetett le az a két-három szülő, akinek éppen beszoktatós volt a gyereke. És innen szállingóztak ki, mindenki a saját gyereke hogylététől függően. Volt, akitől egy nap után elköszönt a gyerkőc. Jellemzően azok, akiknek már nem volt ismeretlen a helyzet egy bébiszitter vagy nagymama révén. „De azzal sincsen semmi baj — mondták—, ha két-három hétig még ott kezd anyuka, és csak fél óra múlva távozik, ha már kimentek az udvarra a gyerekek.”

Fontosak a szabályok

Egyik alkalommal továbbmentem a csoportszoba melletti mosdóig, mielőtt az irodába mentem volna várakozni. Jonatán teljesen kiakadt, amikor meglátott, éppen a cipőjét váltották át a bölcsis nénivel. Mérges lett. Láthatóan nem értette, hogy mit keresek ott. Azt hitte, hogy már elmentem.

Nagy tanulság volt, hogy a saját szabályainkat én sem rúghatom fel, mert neki ezek az „apróságok” adják a biztonságos keretet. Úgy lehet ez, mint amikor kicsibaba korában a napirendet építgettük körülötte, hogy megtanulja elválasztani a nappalt az éjjeltől, a játékot az elcsendesedéstől. Az ő igényeihez igazodva, de azzal a következetességgel kialakítva, amit csak mi, felnőttek tudunk biztosítani számukra…