2015. március 23. | Sorozatokbüntetés | olvasók: 84

2. Ismerjük el az érzéseit!

A gyereknek előbb az kell, hogy érezze, megértik őt, csak ezután fogja meghallani azt, amit mondunk neki. Az ember sokszor legszívesebben rákiabálna: „Megmondtam, hogy vége a játéknak, irány fürdeni!”, de ebből csak azt tanulja meg a gyerek, hogy amit mondunk, annak egészen addig nincs semmi súlya, amíg nem emeljük fel a hangunkat, és ez egyáltalán nem ösztönzi együttműködésre.

Ehelyett inkább helyezkedjünk az ő nézőpontjába, és teljesítsük a vágyát elméletben: „Értem én, hogy nem akarsz menni fürdeni. Olyan nehéz abbahagyni a játékot. Fogadni mernék, hogy felnőtt korodban örökké csak játszani fogsz. Lehet, hogy soha nem mész aludni. Gyere! Repítsük el ezt a repülőt a kádba!”

A gyerek ebből megtanulja, hogy amit mondunk, azt komolyan is gondoljuk, és ragaszkodni fog hozzá, hogy együttműködjön velünk, de azt is megtanulja, hogy a szülő megérti, ha ez nem tetszik neki. Nem kapja meg mindig, amit akar, de kap valami jobbat – valakit, aki minden körülmények között megérti őt.

Written by Dr.Laura Markham


Élénken él bennem az emlék, ahogy azt hallom gyerekként, hogy “nem történt semmi baj, nem kell ezért sírni”.

A mi családunkban nem volt szokás panaszkodni. Nem azért, mert annyira szigorúak lettek volna velünk, hanem inkább, mert annyira pozitívan szemlélték az életet sokszor. Úgyhogy édesapám minden bizonnyal bátorító szándékkal reagált így, ha elestem, vagy valami bajom volt.

Örömmel viszem tovább az életvidámságot, de felnőttként kellett megtanulnom, hogy igenis fontos megélni a mélységeket és hogy nem feltétlen kell mindig egyedül…

Annál is inkább magamnak éreztem a felismerést, amikor az első esések egyikénél önkéntelenül is azt mondtam a kisfiamnak, hogy “sírj nyugodtan, ez most biztos nagyon fáj, de hamarosan elmúlik”. Őszintén így gondoltam, hiszen tudom, hogy mit érezhet, tudom, hogy fáj, hogy ez most rossz neki. És mivel én vagyok a nagy, már azt is tudhatom, hogy ez biztosan el is fog múlni. Végül is csak ennyit kell elmondanom neki, amikor a vállamra borul! Nincsen dráma, de van megértés, ölelés és segítség.

Nem is olyan régen jöttem rá, egy játékbolttól búcsúzkodva, hogy ez az empatikus hozzáállás más szituációkban is mindkettőnknek sokat segít. Azóta mindig igyekszem azzal az őszinte felütéssel indítani, hogy “ugye milyen jó volt ezzel játszani?” — és csak utána kérem meg, hogy még egy utolsó kör / még 5 perc, mert aztán indulunk. És persze mindig elköszönünk.
Nem mondom, hogy mindig egyből megy, de ha rászánok még pár percet, akkor sikerül megúsznom a tehetetlen szülő szerepét, aki kipirult arccal és egy vállán rikoltózó gyerekkel távozik…

Ha nektek is van hasonló felismerésetek, osszátok meg velünk!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.