2014. április 3. | AnyaságApaság | olvasók: 1207

10 játék tipp apáknak babákkal

Apa sokszor nem tudja, mitévő legyen a kisfiával. Bár már egészen emberszabású, két lábon jár, normális kaját eszik, elvan az anyja nélkül és meglepő módon érti a viccet is. Egy tényező továbbra is aggodalmat ébreszthet a férfiszívben: nem érti, amit mond.

Ez sokszor még anyának is fejtörést okoz. Hiába mondják, hogy hisz ő ANYA, ösztönökkel, meg 9 hónappal és cicikkel, neki sem mindig megbízhatóak az adóvevői a babanyelv dekódolásához. Vagyis ő is átérzi olykor a tanácstalanság zavarbaejtő aggodalmát. De hát kamaszként sem fogjuk mindig megérteni mi a baja! – gondoljuk és ez azt bizonyítja számunkra, hogy a beszéd képessége önmagában még nem garancia a másik megértéshez. Ezért megéri már most megtalálni a közös nyelvet, Apának és gyermekének, hogy megértsék egymást egy életen át. Ehhez kell most Anya segítsége, egy kis bátorítás és ötletek, hogy Apa is ráérezzen, mennyi klassz dolgot lehet csinálni már egy 1,5 évessel (is)!


Birkózás.
 Ez általában jön magától, ahogy Anya haja is égnek áll tőle olykor, pedig ilyenkor Apa fontos dologra tanítja gyermekét a finom, anyai érintés kiegészítéseként. Arra, hogy “nem vagyok törékeny!”. Jean Liedloff ír arról, hogyha egy babával úgy bánnak, mintha törékeny lenne, úgy is fogja érezni magát, ami nem csupán kellemetlen a számára, hanem egészen felnőttkoráig akadályozhatja is a fejlődését. Viszont ha határozottan és könnyeden zajlik a “harc”, akkor a baba idővel erősnek és alkalmazkodóképesnek fogja érezni magát. Olyannak, aki otthonosan mozog minden helyzetben.


apával játék

 

Építőzés. “Most kell elérni, hogy megszeresse az építőzést, és akkor később le lehet tenni legózni. Engem leraktak a szőnyegre, és addig ott maradtam, amíg elől voltak a legók…” – szuper, már Apa is sejti, hogy a most együtt töltött idő készíti fel az önállóságra…

apával játszani

 

Mászós. Úgy tűnik, hogy nagyvárosi kisfiú előbb mászik szekrényt, mint fát, de Apa szerint ezzel már a famászásra trenírozza a fiát, aki sikongatva élvezi az izmozást. Igazi apa-fia program pókemberként kúszni föl az ajtókra, hűtőre, szekrényekre…

apával játszani

 

Labdajátékok. Anya egy kislabdával tanítgatta a gurítást. Szemben ültek egymással, már egyre jobban ment, viszont a dobás még kicsit gyatrán. Aztán megérkezett Apa a nagy kosárlabdájával, fiúcskának meg egyből leesett az álla: másnap már két kézzel emelte fel, harmadnap el is dobta, azóta megy neki a kisebbel is. Hiába, ebben Apa a nagyobb motiváló erő! Most a pattogtatást tanulják.

apával játék

 

Könyvbemutatós. Ezt egyedül találta ki Apa (mire anya még inkább belezúgott…). Arra hazaérni, hogy a napsütötte szobában Apa egyszer csak gondolt egyet, és körbepakolta a könyveket, amit kicsi fiú a kezecskéit morzsolva, tátott szájjal nézett, hogy aztán együtt induljanak el belekukkantani mindegyikbe: egészen szívolvasztó élmény!

apa játszik

 

Állatkert. A szétnyithatós könyvekből állatkertet lehet építeni a plüssjátékoknak, vagy alagutat, amin átmasírozhatnak, de lehasalva kukucskálni is lehet egymásnak és szuper csúszdapályának is lehet használni a könyvespolchoz támasztva. De nem snassz ám elmesélni azt sem, ami benne van. Annál izgalmasabb, ha most nem Anyától hallja.

Hozd ide! Nagyszájú Apokák mondása, hogy már időben el kell kezdeni megtanítani a gyereknek, hogy odahozza a sört, amiben igazuk lehet – csak kitartásuk is legyen. Az éppen járni kezdett totyogós ugyanis lelkes résztvevője a hordozós játékoknak. Először jópárszor meg kell neki mutatni, hogy mit, hova hozzon, aztán türelmesen kivárni, amíg sikerül. Minden nap elpróbálgatni és mindig megdicsérni, lelkesíteni. Végül is a pszichológia is alátámasztja, hogy mindig azt a képességét kell fejleszteni a gyereknek, amire nyitott…

Párosítás. Nagyobb lélegzetvételű projektként meg lehet keresni a könyvben szereplő fotók igazi verzióját a lakásban vagy az utcán. És nagyon büszke lesz majd Apa, ha kicsi fia először mutatja meg a tárgyakat önállóan – erre ő tanította…!

apával játszik

Apa hobbija. ”Szakmai szemmel nézve: bevonódtak az én apai világomba, és nemcsak a szenzomotoros képességük, a kézügyességük, vagy a perceptuális pontosságuk, a koncentrációjuk fejlődött, hanem „fiús” dolgot vittünk végbe közösen, mindez hozzájárult a férfi identitásuk kialakításához is.” – Révész György, pszichológus a fiaival töltött időről.  Ha Apának a fényképezés a hobbija, akkor ebbe lassacskán a fiát is bevonhatja. Nálunk első lépésként a kicsi kezébe adta a gépet, és együtt próbálgatták, forgatták, bütykölték elmélyült figyelemmel.

Közös séta. Kutatás bizonyítja, hogy azok a kisgyerekek, akiknek rendszeres program volt nagy sétákat tenni az apukájukkal – miközben az mesélt nekik a látnivalókról, fákról, autókról, kóbor macskákról —, változatosabban beszélnek, gazdagabb szókincset használnak, többször szolgálnak magyarázattal a nekik feltett kérdésekre, és hosszabban fejezik ki magukat, mint azok, akik mellől hiányzik az apa aktív jelenléte.  Igen, Apával sétálni meghatározó élmény – ahogy a kicsi fiúval is…

Nem nagy programok kellenek ide, csak amit Apa sem un éppen. Hiszen a kislegény bármire kapható, amit ő kezdeményez, így a móka csak rajta áll. Az Apák kiváltsága pedig a csodálattól csillogó babatekintet. Nekünk bevált.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

×

eDM (elektronikus direkt marketing) fogalma:

Minden olyan blogértesítő, e-mail, tájékoztatás stb., ami tartalmazza a blog nevét, megjelölését, tevékenységét.